
Fotó: Bartos Lóránt
Háromszék egyik legérdekesebb és leglátványosabb gasztronómiai rendezvénye a nemzetközi disznótoros fesztivál, amelynek immár kilencedik éve adott otthont a hétvégén Bálványosfürdő.
2014. február 09., 20:272014. február 09., 20:27
A háromnapos rendezvény érdemi része, a tulajdonképpeni disznótor szombat reggel kezdődött: a várral átellenben található téren, a fürdőhely szívében már a kora reggeli órákban feláldozták a sertéseket, majd munkához láttak a csapatok, amelyek nemcsak Romániából, hanem Magyarországról is szép számban érkeztek.
Az ahány ház, annyi szokás szólás tökéletesen ráillik a fesztiválra, hiszen az állatok levágása, perzselése, feldolgozása, illetve a helyspecifikus ételek készítése is a vidékenkénti eltérésekre világított rá. A rendezvénynek az is lényeges eleme, hogy a résztvevők és a kíváncsiskodók bepillantást nyerhessenek egymás konyhájába, és bár a disznótornak versenyjellege is van, a zsűrizés inkább másodlagos, hiszen a több kategóriában kiosztott díjakból minden egyes csapat részesül.
A rendezvényt legfontosabb eleme, hogy a gasztronómia minden nemzetiség sajátja és egyesítő erejű: mindenki szereti a jó ételeket, és szívesen találkozik újdonságokkal. Nem csoda, ha a fesztiválnak visszatérő versenyzői is vannak, de minden évben akadnak újak is. Idén Kökös, Előpatak és a magyarországi Mezőkövesd első alkalommal vett részt a jövőre jubiláló fesztiválon.
A színes programsorozatot Daragus Attila torjai polgármester kezdeményezte, aki az általa vezetett község magyarországi testvértelepülésétől, Gádorostól „kölcsönözte\" az ötletet.
Bartos Lóránt
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!