2012. október 26., 07:582012. október 26., 07:58
A program reggel 8.45-kor kezdődik sugásfürdői gombásztúrával, melyen szakavatott vezetők segítenek felismerni az ehető és mérgező gombákat.
Délután 14:30-tól a Park vendéglő kedvezményes áron kínálja gombás ételeit. 15:00 órától az érdeklődők Zsigmond Győző és Zágoni Imola kiselőadásait hallgathatják meg, valamint kisfilmet is láthatnak a gyógyhatású gombákról. Délután gyerekfoglalkozásokkal várják az érdeklődőket a múzeum épületében. Gombaismeretből V–VIII. osztályos tanulók vetélkednek, a felnőttek pedig saját készítésű gombasavanyúságokkal versenyezhetnek.
Marosvásárhelyen is a lesz gombákhoz kapcsolódó rendezvény: a helyi Málnássy László Gombászegyesület szervezi azt a fotókiállítást, amelyet szombaton 18 órakor nyitnak meg a vártemplomi református diakóniai központ Jókai (Eminescu) utca 28. szám alatti székhelyének első emeleti kiállítótermében.
A tárlaton 60 olyan művészi igénnyel készített fénykép szerepel, amelyet az egyesület pályázatára küldtek be az ország különböző tájegységeiről a pályázók. Ezek közül választották ki a 60 legjobbnak bizonyulót. A szervezők elmondták, a rendezvényen kerül sor a díjak átadására is, s kedvezményesen lehet megvásárolni a Corvin Kiadó által készített, gombás ételrecepteket tartalmazó kiadványokat. A kiállítás november 3-áig látogatható.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.