„Fellelhetõ a régi értékrend”

– Mit gondol, milyen lett volna az élete, ha „közönséges\" grófnőként élhetett volna?

– Az is lehet, hogy nagyon unalmas lett volna, bár magamat ismerve, ezt nem merem feltételezni. Édesapám, aki bár gróf volt, elsősorban földbirtokosnak tartotta magát, és már nagyon fiatalon „kezébe vette\" a gazdaság irányítását, bebizonyította, hogy kiválóan ért a mezőgazdasághoz. Lepsényben éltünk, nem kastélyunk volt, hanem kúriánk, amelyhez kiterjedt park tartozott, külön tehenészet és kaszálók, legelők, szántóföldek, mi pedig a földből éltünk. Ezt azért hangsúlyozom, mert a köztudatban az él, hogy az arisztokraták dúsgazdagok voltak, és főként dőzsöltek, kártyáztak, utazgattak.

Könyv az arisztokrácia letűnt világáról
Az arisztokrata családból származó gróf Nádasdy Borbála 6 éves volt, amikor a családot kiűzték ősi birtokáról, a Fejér megyei Lepsényből. Édesapját, Nádasdy Pált bebörtönözték, édesanyjával és nővérével Balatonalmádiban húzódtak meg, alkalmi munkákból tengődtek. 1957-ben, 17 évesen kényszerült elhagyni hazáját, Ausztriában és Németországban saját lábán kellett megállnia, majd Franciaországban telepedett le. Kezdetben ígéretes filmes karrierje abbamaradt, s a lehető legváltozatosabb szakmákban dolgozott. Később talált rá a táncpedagógiára mint habitusához igazán illő foglalkozásra. Hazájával való kapcsolata soha nem szűnt meg, francia állampolgárként jár haza Magyarországra az 1970-es évektől. 1989 után szülőföldjével való kapcsolata állandósult, kultúraközvetítő szerepe és karitatív munkája a Magyarországtól elszakított területekre is kiterjedt. Most első ízben érkezik erdélyi könyvbemutató-körútra. 2009-től kezdődően évente jelentek meg kötetei, legutóbb az Ízes élet, amely nem szakácskönyv, hanem az arisztokrácia tovatűnt világának, életmódjának egyfajta összefoglalása. Gróf Nádasdy Borbála Sepsiszentgyörgyön május 19-én, Székelyudvarhelyen május 20-án, Marosvásárhelyen május 21-én, Csíkszeredában május 22-én találkozik az olvasókkal.

Mi nem voltunk olyan értelemben dúsgazdagok, mint a mai újgazdagok, nem volt sok pénzünk a bankban, a földet pedig művelni kellett, folyamatosan dolgozni és dolgoztatni. A vagyont elherdálni csak egyszer lehet. Mindössze huszonnégy éves volt apám, amikor megnősült. Ketten vagyunk testvérek a nővéremmel, de egészen biztos, hogy többen lennénk, ha \'45 után megmarad a birtokunk, és nyugodtan élhettünk volna, ha nem jönnek az oroszok, ha nem következik be az államosítás... És minden bizonnyal otthon maradtam volna. Egyébként édesanyám polgári származású volt művészi hajlamokkal, táncosnői karrierjét hagyta ott a férje kedvéért, de a vidéki környezetben is művelte magát, társaságot szervezett maga köré, sok ismert értelmiségi ember látogatta a házunkat. És tudomásul vette, hogy a családanyai szerep többet ér, mint egy közepes táncosnői karrier.

– Gyors egymásutánban, évi rendszerességgel jelentek meg önéletrajzi ihletésű kötetei. Négy könyv után még tartogat megjelenésre váró történeteket?

– Tartogatok, de egyelőre titok, hogy miket. Az önéletrajzi könyveimről szólva nem zárom ki, hogy összevont és némiképp átalakított, kibővített kötetben is megjelennek. Nagyon szeretek írni, kézzel, vonalas, margós füzetekbe szép, szabályos zsinórírással. Nem szeretek és nem akarok a képernyő előtt görnyedni, és apró betűket lesni.

– Egyszerre Magyarországon és Franciaországban is lakik...

– Az esztendő egyik felét – a tavaszt és a nyarat – többnyire Magyarországon, a Veszprém melletti Mencshelyen töltjük, vásároltunk egy kis házat és hozzá egy szerény birtokot. Az őszt és a telet Franciaországban töltjük. Mencshelyről annyit, hogy nemcsak a sokatmondó név, hanem a környezet miatt is ragaszkodunk hozzá olyannyira, hogy francia férjemnek az évek során már kialakult a hely iránti honvágya.

– Régóta és gyakran jár Székre, a Székelyföldön is több alkalommal megfordult. Milyennek látja a dunántúli és milyennek az erdélyi embereket?

– Az emberek mentalitása most teljesen más vidéken, mint annak idején a  gyermekkoromban, de azt hiszem, hogy nyomokban még megtalálhatók  a régi értékek. Főleg a Székelyföldön látom a régi értékrend közvetlen és jótékony hatását. Azt vallom, hogy a régi értékek nélkül igencsak bizonytalan a jövő, de újjáépíthető, megteremthető ismét az a világ, amely viszonylagosan független a vélt jóléttől, a pénztől, a plázáktól és a divattól.