Hirdetés

Adatbázis a Szovjetunióba vitt hadifoglyokról

Tudományos adatbázis készül arról a mintegy 70 ezer magyarról, akiket a két világháború között hadifogolyként vittek el a Szovjetunió területére, vagy politikai okokból kellett oda menekülniük.

2009. július 10., 10:552009. július 10., 10:55

A Politikatörténeti Intézet felmérést kerít arról, kik és miért lettek a kommunizmus rabjai. A politikatörténeti Intézet kéri mindazok jelentkezését, akiknek tudomásuk van arról, hogy valamely családtagjuk az első világháború idején orosz hadifogságba került (onnan hazatért vagy Oroszországban elhunyt), illetve a két világháború között a Szovjetunióban élt rövidebb vagy hosszabb ideig és erről bármilyen írásos emléket, dokumentumot őriznek, például levél, igazolvány, halotti anyakönyvi kivonat, napló, feljegyzés, fénykép.

Az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia összesen 9 millió embert állított fegyverbe, közülük 3,4 milliót Magyarország és Horvátország területéről. Ez azt jelenti, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig a 18 és 53 év közötti férfilakosság túlnyomó többsége teljesített katonai szolgálatot. A 9 millióból 1,1 millió esett el, csaknem 3,6 millió sebesült meg, s több mint 2 millió került hadifogságba. A halottakból mintegy 530 ezer, a sebesültekből 1,4 millió és a foglyokból 833 ezer esett a Lajtán inneni államra.

A kezdeményezés azért is számít újdonságnak, mert a II. világháborúban elesett katonákat évtizedekig említeni sem volt szabad, emiatt sokáig valós adatokkal számoló veszteségkutatás sem folyt. Ez az állapot az elmúlt néhány évben gyökeresen megváltozott. 1998 tavaszától kezdődően a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumának Központi Irattárában megindulhatott a már-már feledésbe merült veszteségi dokumentumok kutatása, feldolgozása, mely még árnyaltabb képet ad a fronton elesettekről.

A legtöbb magyar ember azonban nem a fronton halt meg, hanem az oroszországi hadifogoly- és munkatáborokban. Több mint hétszázezer magyar járta meg a táborok poklát, s közülük háromszázezren soha sem térhettek haza. Az odaveszettek adatai azonban egyáltalán nem voltak hozzáférhetők, a hivatalos politika hivatalosan „feledkezett meg” róluk. A legtöbb magyar család várt valakit a frontról vagy a hadifogságból, s életüket mindvégig nyomasztotta a bizonytalanság.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés