2012. augusztus 29., 17:102012. augusztus 29., 17:10
Bukarest központjában az 1980-as években épült meg jelentős anyagi és emberi áldozattal a kommunista kormányzati negyed, amelynek központi épületét a „fáraói” méretű, Nép Házának keresztelt és a köznyelvben ma is így nevezett hatalmas beton, acél és márvány építmény képezi.
Ez az épület jelenleg Bukarest leglátogatottabb célpontja. Tavaly 141 ezer turista kereste fel, akiknek 80 százaléka külföldről érkezett. Ez a látogatószám az épület működtetőinek körülbelül félmillió euró hasznot hozott a belépők értékesítéséből - írta szerdán a Romania liberă.
A külföldiek aránya azért figyelemreméltó, mert Romániában a turistáknak csak mintegy egyötödét teszik ki a külföldiek. A Ceaușescu szüleményének tartott épület esetében azonban éppen fordított az arány. Kolosszus a legnagyobb, a legdrágább és a legsúlyosabb épület kategóriájában is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Mérete alapján például a világ második legnagyobb épületének számít a Pentagon után.
Ezen túl azonban alaposan megoszlanak a vélemények esztétikai értékéről, hiszen számos művészettörténész giccsesnek, ízléstelen betonkolosszusnak tartja.
A kommunizmus megszorítások és szegénység által jellemzett utolsó évtizedében a diktátor házaspár nem takarékoskodott saját dédelgetett tervével. A mintegy hétszáz műépítész által megtervezett 270 méter hosszú, 245 méter széles, 66 ezer négyzetméter hasznos területű épület a föld felett 86 méterre magasodik ki, és 92 méterre nyúlik le a felszín alatt. Építéséhez 1 millió köbméter márványt, 5500 tonna cementet, 7 ezer tonna acélt, 20 ezer tonna homokot, 200 ezer köbméter üveget, 220 ezer négyzetméter szőnyeget és 2800 díszes csillárt használtak.
Az épületben ezer helyiség van, amelyekben egyebek között négy vendéglő, három könyvtár, két földalatti parkoló és egy koncertterem működik. Jelenleg az épület a román parlamentnek, az alkotmánybíróságnak és egy kortársművészeti múzeumnak is otthont ad.
A látogatóknak a legolcsóbb belépőért 25 lejt, a legdrágábbért 45 lejt kell fizetniük.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.