Hirdetés

Abodi-Nagy Blanka nyerte az Erdély Hangja tehetségkutatót

Az X-Faktorban már feltűnt székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka nyerte az Erdély Hangja tehetségkutató verseny döntőjét Kézdivásárhelyen a hétvégén. Öt órán át zajlott a megmérettetés a Vigadó művelődési házban, ahová több száz ember zsúfolódott be, hogy a néhány héten át zajló vetélkedő utolsó szakaszát végigizgulja.

Bartos Lóránt

2011. december 28., 08:242011. december 28., 08:24

Az előválogatás, majd az azt követő – szűrőként is felfogható – elődöntők után tucatnyian maradtak versenyben, akiknek a Miklós György (Knock Out), Gáspáry István Zsolt (a Bumeráng együttes volt énekese), Cserkész Emese (a Snaps Vocal Band művészeti vezetője), Szilágyi Zsolt Herbert (dzsesszzongorista) és Tamás Gábor, a zsűri tiszteletbeli tagja alkotta zsűri előtt kellett bizonyítaniuk.

A pálma ezúttal az udvarhelyi lánynak jutott, aki egyébként a magyarországi X-Faktorban is kipróbálta magát, s tegyük hozzá, itthon, Erdélyben is a legjobbnak bizonyult a meglehetősen szoros, tehetséges énekeseket felvonultató megmérettetésen, még akkor is, ha csak a közönség reakcióját tekintjük. A tavaly útjára indult, a Bumm TV internetes oldal által népszerűsített tehetségkutató iránt idén is nagy volt az érdeklődés, hiszen nemcsak Erdélyből, hanem más, magyarok lakta vidékekről is beneveztek  a vetélkedőre.

A válogatáson mintegy 200-an vettek részt, ami nem is csoda, hiszen a versenynek erdélyi viszonylatban nagy tétje volt: ezereurós fődíjat, videoklip-forgatást és média általi népszerűsítést lehetett nyerni. Abodi-Nagy Blanka elsőként végzett, második lett a csíkszeredai János Kinga, a bronzérmet pedig Kádár Barna Zsolt gyűjtötte be. Különdíjat Logofatu Diana Maria érdemelt ki, a legérdekesebb előadást a füttyénekes Papp József  mondhatja magáénak, aki egyébként Magyarországról érkezett a megmérettetésre. 

Az interneten is lehetett szavazni a www.bummtv.com oldalon, ahol a legtöbb szavazatot Abodi-Nagy Blanka, Kádár Barna Zsolt és a csíkszentimrei Balog Imre kapta. Tamás Gábor, a zsűri tiszteletbeli tagja egy svédországi kirándulással egybekötött klip forgatást ajánlott fel az udvarhelyi lánynak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés