
Bihar és Arad megye határán található Románia egyetlen babérrezervátuma, ez a legészakibb pont, ahol a hajdani költők, írók, hősök koronájaként szolgáló mediterrán növény megterem – olvasható a Digi24 hírportálon.
2016. június 03., 16:112016. június 03., 16:11
A 19. században a Bihar megyei Zselénszky gróf telepítette a vidékre a babért – a nemes egyébként többféle egzotikus növényt honosított meg a birtokán –, amely a Román Akadémia védelme alatt áll. Helyi legenda szól arról, hogy az egyik Zselénszky grófnak szerelmi viszonya volt II. Lipót Habsburg császár és magyar király egyik leányával, akit a magyar nemes látott vendégül birtokán, hogy a tüdőbajos főhercegnő friss levegőn gyógyulhasson. Egy másik népmonda szerint a Felsőmezős település szélén található babérerdő alatt kincs rejtőzik, a Román Akadémia azonban a legendától függetlenül már 1938-ban felfigyelt az Erdélyi-középhegységben található Béli-hegység közelében növekvő babérlevelekre.
A környéket védetté nyilvánították, és a Natura 2000 összefüggő európai ökológiai hálózathoz csatolták. A Bihar megyei erdészeti igazgatóság vezetője, Adrian Florescu úgy nyilatkozott, hogy a babér ezen a területen már 150 évvel ezelőtt akklimatizálódott, mivel a mikroklíma kedvez a növény fejlődésének. Felsőmezős önkormányzata turisztikai látványossággá szeretné alakítani a zónát, így a területen tilos lenne bármilyen mezőgazdasági munkát végezni. A babérokra „törő\" kíváncsi turázóknak fel kell készülniük arra, hogy több kilométert is meg kell tenniük gyalogszerrel meredek lejtőkön és erdős utakon, akár Bihar, akár Arad megyéből közelítik meg a helyet. A terület növényzete nagyon eltér az őshonos fajoktól színben is, így könnyen észrevehető, hogy különleges helyről van szó.
A babér a legrégebben ismert és igen elterjedt fűszernövények közé tartozik. Kis-Ázsiában, a Földközi-tenger vidékén és az Atlanti-óceán mediterrán éghajlatú szigetein vadon is, de főleg kultúrákban növő örökzöld cserje vagy fa egészben használt levele (Lauri folium) értékes karakterű fűszer. Régen a harcban kivívott dicsőség, hírnév, győzelem, halhatatlanság és művészi nagyság jelképe volt; ágaiból font koszorúval jutalmazták az arra érdemeseket: például a legjelesebb római költők aranyból készült „babérkoszorút\" kaptak. A keresztény művészetben a győzelem jelképe, az ókeresztény szarkofágokon a bűn és a halál fölötti győzelem jeleként legtöbbször a keresztet vagy a Krisztus-monogramot övezi. A görög mitológiában is szerepet kap a babér: Apollón isten első szerelme Daphné volt, a név babérfát jelent, de voltak babérfái Artemisznek, a Hold és vadászat istennőjének is.
Majláth Réka
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!