A versírás különleges állapot

Az ember fia, ha nincs megáldva versíró tehetséggel, hajlamos azt hinni, hogy ilyen sorok, mint például: „habár nem voltam link tahó /magamba hullok mint a hó / holnapra jég leszek latyak / tavaszra sár tespedt agyag” (Decemberi depresszió), csakis elefántcsonttoronyban vagy holmi kacsalábon forgó palotában születhetnek. Pedig nem... KAF-ék három pirinyó szobára, konyhára, fürdõszobára szabdalt, földszinti tömbházlakása a marosvásárhelyi Postaréten búvik meg – szerencsére – magasra nõtt fák jótékony árnyékában. (Júliusban igencsak fontos körülmény.) Kis, bensõséges barlang a dolgozószoba.

Könyvek, képeslapok

„Azért bensõséges, mert mi lakunk benne, meg azért, mert ki van bélelve könyvekkel. De nagyon picike a lakás. Lányomnak, Fanninak nincs külön kuckója, az egyik meg átjárószoba.” KAF saccolni sem próbálja, hogy hány kötet zsúfolódott össze a falak mentén. A könyvespolc és a plafon között, az egyik sarokban több cipõsdoboz. Kiderül: képeslapgyûjtemény rejlik bennük. „Hatodikos koromtól gyûjtöm a képeslapokat. A legrégibbek Szatmárnémetirõl készültek, de moderneket is gyûjtök, nemcsak régieket. Úgy havonta megnézegetem õket, amikor rossz kedvem van, vagy amikor más nem jut eszembe”. A költõ országok és tematika szerint is rendszerezi a gyûjtemény darabjait. Leginkább az õskor meg az ókor mûvészetét gyûjtötte képeslapokon: a romvárosokról készült felvételeket, az egyiptomi, mezopotámiai, görög, római mûvészetrõl szólókat. „Sajnos nem jártam ezekben az országokban, még Olaszországban sem. Autónk sincs. Én egy ilyen földhözragadt emberke vagyok. De így, a képeslapok által a világ olykor kitágul.” Mellesleg nagybányai vagy francia impresszionista festményeket is szívesen gyûjtene, de nincs hova kiakasztani õket, pedig kortárs képzõmûvészek is szívesen megtisztelnék alkotásaikkal. Mivel földszinten laknak, fény sincs elég egy házi galéria érvényesüléséhez, saccolja a költõ.

Kedvenc: a zöldbab

Verset leginkább úgy, olyankor szeret írni, ha felesége, Gyéresi Júlia színmûvésznõ és bûbájos lányuk, a tizenhárom éves Fanni (aki parodistának készül) a lakásban szöszmötöl. A család 1995-tõl él mostani lakhelyén. „Sürgõsen meg kellett venni a lakást, mert Fannival el kellett hagynunk a szülészetet” – eleveníti fel Júlia a fészekrakás napjait. Júlia képzett színésznõ, de nem játszik, hanem a Színmûvészeti Egyetemen beszédtechnikát tanít, a mesterin pedig prozódiát és alkalmazott fonetikát. A Sapientia Egyetemen is oktatott, 1990 óta rádiózik, rendszeres versmûsorai vannak. „Azon nem szoktam morfondírozni, hogy én egy nagy költõ felesége vagyok, hanem én az Andriska felesége vagyok” – mondja. Kérdésünkre, hogy mit szeret Andris, csak ez a válasz: „Enni!!!” „Juli kiválóan fõz, ez az igazság”, szúrja közbe András. Aztán csak megneveznek egy-két kedvencet: zöldbab – minden formában, tökfõzelék, borsófõzelék, spenótos lasagne. Kint júliusi hõség perzsel, így nem csoda, hogy a nyaralás is szóba kerül. „Néha a Gyímesekbe megyünk, de voltunk egyszer Csíkszépvízen is, egyszer Szigligeten, a Balatonon, és 2006-ban lementünk Tunéziába, hogy lássak végre romvárosokat is” – sorolja KAF az utóbbi évek nyári kiruccanásait, ahol természetesen képeslapokat is vásárolt. 

„Kételkedés nélkül nem lehet írni”

Akárhogy csûrjük-csavarjuk a beszélgetést, a versírásnál kötünk ki. „Mostanában nemigen írok. Ez máskor is elõfordult, de ilyen hosszan tartó periódus még nem volt. Most valahogy nincs elég idõm, erõm, lelkierõm hozzá. A versírás különleges állapot, és ha nincs meg a kellõ koncentráltság, nem szabad erõltetni, hiszen ez nem akarati dolog. De az is igaz, hogy naponta el kell gondolkodni, írni kell ám valamit, hogy meglegyen a csuklómozgás. A költõ azonban akkor is ír, amikor hosszan, s meglehet, bambán maga elé néz. Ez nem lustálkodás, hanem valami egészen más.” Megvallja: saját verseit nem tudja kívülrõl, inkább fölolvasni szereti õket, ha alkalom adódik. Újszülött költeményeinek az elsõ olvasója általában Júlia, régebben az édesapjának mutatta meg õket. Amíg „nyersek”, addig sokszor átírja a verseket, de miután már kötetben is megjelentek – soha.  Viszszautasítja azt a megjegyzést, hogy költõzseni. „Így, ötven év felé az ember egyre inkább látja a saját kis tökéletlenségeit. De ez nem baj. Jó esetben és jó korokban ez az önkétely a mûvészemberek sajátja. Mostanában egyre kevesebb önkételyt látok az alkotókban, ez pedig meg is látszik olykor a költészet, az irodalom állapotán. Kételkedés nélkül nem lehet írni. Márpedig tény, hogy verset írni nagyon jó. A többi – halhatatlanság, költõi nagyság, utókor, siker – már teljességgel bizonytalan...” Hogy mostanában kevesebb verset ír, abba az is belejátszik, hogy 2008 januárjától a marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirat, a Látó fõszerkesztõje.