
Fotó: Jánossy Alíz
2010. június 08., 09:562010. június 08., 09:56
A július 6–10. között szervezett minőségi zajok fesztiválján idén is számíthatunk premierekre, illetve nagyágyúk fellépésére – adták hírül tegnapi sajtótájékoztatójukon a szervezők. Még a válság sem fojthatja el Erdély legrangosabb rockfesztiváljának a hangját, így öt napon át muzsikától lesz hangos a szejkefürdői völgyoldal. Orosz Pál Levente szervező elmondta, hogy a hagyományokhoz híven idén is valamennyi rockzenei irányzatot képviselik majd a fellépők, a punktól a heavy metálig és a nemzeti rockzenekarokig mindent megtalálhatnak a bulizni vágyók.
Az idei program újdonságai között olyan zenekarok is szerepelnek, amelyeket eddig még nem láthatott a közönség a Rockmaraton szabadtéri színpadán. Ilyen Magyarország talán legnépszerűbb rockcsapata, a Tankcsapda, amely tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Az anyaországból továbbá a magyar blues és a nemzeti rock zászlóvivői, Hobo, illetve a Kárpátia is eljönnek. A Rockmaraton külföldi meghívottai között a folkmetált játszó Korpiklaani finn együttes szerepel.
De igennel válaszolt a meghívásra a Superbutt, a Nevergreen, a Dalriada, az Agregator, az AB-CD is. Mindezek mellett fiatal tehetségek, vagy éppen „öregedő”, de még mindig hiperaktív hazai csapatok fellépésére is számítanak. A Székelyföldi Rockmaraton július 6-án bemelegítő „nulladik nappal”, vagyis hajnalig tartó ingyenes szabadtéri bulival indul. A koncertsorozat délutánonként 4 órakor kezdődik, kivétel a szombati Hammerworld nap, amikor már délután 2-kor a húrok közé csapnak a zenészek. Idén sem maradnak el a nagy népszerűségnek örvendő, nyereményekkel díjazott délelőtti vetélkedők, a dedikálások, illetve a koncerteket követő hajnalig tartó bulik.
Újdonságnak számít, hogy egy közel 300 négyzetméteres sátort állítanak fel, amely szükség esetén az esőtől vagy épp az erős napsütéstől óvhatja meg a nagyérdeműt. Az ötnapos rockmaraton belépője 180 lejbe, a napijegy ára pedig 50 lejbe kerül, ha viszont valaki elővételben vált bérletet, akkor ezt a tavalyi áron, 160 lejért szerezheti be. A jegyeket Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen is árusítják majd. A IX. Székelyföldi Rockmaraton megszervezésében segítséget nyújt a temesvári sörgyár, a Communitas Alapítvány, a Hargita Megyei Tanács, a székelyudvarhely önkormányzata, valamint helyi cégek és vállalkozók.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.