A színes kotta harmóniája

Magabiztos, élénken kommentáló, bátran szembenéző, hangosan felnevető fiatalok: fogyatékkal élők. A magyarországi „A zene mindenkié” Egyesület tagjai a Fogyatékkal Élők Világnapján látogattak Sepsiszentgyörgyre, felvillantva a helyi hátrányos helyzetűek és családjaik előtt a teljes értékű élet lehetőségét. Az egyesület keretén belül működik a Parafónia zenekar, tagjai huszonéves fiatalok, mindannyian fogyatékkal élők. Az együttes klasszikus zenét játszik, a zeneirodalom nagyjainak műveit speciális átiratokban. Sikeresek, rengeteg fellépésük van, rendszeresen koncerteznek, több rádió és tévéfelvétel készült velük.

A módszer: színes kotta

Első ízben Carl Orff  alkalmazta a zeneterápiát és a zenepedagógiát a fogyatékkal élő gyerekek fejlesztésére. Kizárólag ütős hangszereket használt, és azt tapasztalta, hogy az aktív zenéléssel javult a gyerekek mozgása, beszédkészsége és csökkentek a magatartási problémáik. Heinrich Ullrich német gyógypedagógus dolgozta ki azt a módszert, amellyel az értelmi fogyatékkal élő gyerekek dallamhangszereken is megtanulhatnak játszani. A színes kotta módszerben nem kell ismerni a színek nevét sem, csak azonosítani kell azokat.

A zene mindenkié

Erdős Katalin jelenleg „A zene mindenkié” Egyesület vezetője, annak alapító-tagja, maga is egy sérült fiatalember édesanyja. Ő eleveníti fel a kezdeteket: „Több mint tíz évvel ezelőtt kezdtük a zenélést. Volt egy tucatnyi család fogyatékkal élő gyerekekkel, és tudtuk, hogy valamit kezdeni kell velük.” Szerencséjük volt, Vető Anna gyógypedagógus megismerte a németországi módszert, magyar dalokra alkalmazta, könyvet írt róla, és megalapította az egyesületet. Megkezdődött a sérült fiatalok zenei oktatása, és a legtehetségesebbekből megalakult a zenekar, amely 2003-ban vette fel a Parafónia nevet. Erdős Katalin azt mondja, akkor nem is tudták, hogy a parafónia egy zenei szakszó, csak hogy a „para”= kicsit más, a fónia pedig a harmóniára utal. A zenekarban jelenleg 12 fiatal játszik 12 különböző speciális hangszeren. Az együttes vezetője Fabényi Réka, aki egy speciális iskolában énektanár. Ő abból indult ki, hogy az nem jelent akadályt, ha valaki fogyatékkal élő, bonyolult átiratokat készített, amit a szülők is gyanakodva néztek, de amit a fiatal zenészek fantasztikus módon megtanultak. „Sokat gondolkodtam, hogy mennyi az, amit elvárhatok, amit megértenek. Mindenképpen meg kell próbálni, hogy úgy szólaljanak meg a művek, hogy az a közönség számára felismerhető, élvezhető legyen.” –magyarázta lapunknak Fabényi Réka. A speciális kották olyanok, mint egy képes kifestőkönyv, és bonyolultabbnak tűnnek, mint a hagyományos öt-vonalra írt kotta. A fekete szín a g hangot jelenti, a piros a c-t. A hangversenyeiket sok esetben szakmai előadás is kíséri, igyekeznek továbbadni a módszer lényegét. Az egyesületben nemcsak a zenekar működik, hanem a félszáz gyerek zenét is tanul.

Megtanultak csinosan öltözni

Erdős Katalin szerint zenére mindenkit meg lehet tanítani. Az egyesületbe mindenkit várnak, de nehéz megszólítani a szülőket. Lelkesen sorolja, milyen eredményeket értek el a zenélő fiatalokkal. „Nekem ez a vesszőparipám, ezzel érvelek: megtanultak csinosan öltözködni. A fekete nadrághoz már nem fehér tornacipőt vesznek fel és zöld zoknit, hanem fekete cipőt és fekete zoknit.” Szociálisan irányíthatók, a gátlásaik csökkentek, ugyanis meg kellett tanulniuk  viselkedni, kiállni a közönség elé, meghajolni. Csapatban dolgoznak, holott ők külön-külön mind  művészek, akik elismerésre vágynak, ugyanakkor meg kellett tanulniuk, hogy egymás nélkül nem boldogulnak. Sokat utaznak, önellátóbbak lettek. Katalin meséli, hogy amikor először utaztak repülőgépen, amire észbe kapott, mindent megrendeltek a légikisasszonyoktól, pedig nemhogy angolul, sokan még magyarul is nehezen beszélnek. Nemcsak zenélnek, zeneszeretők is lettek, komolyzenei koncertekre járnak, amit nem unnak, sőt élvezik.

Apróságok sok pénzből, sok energiával 

Erdős Katalin öt éve vette át az egyesület vezetését azzal az elhatározással, hogy normális körülményeket teremt, próbatermet, hangszereket szerez, és gondoskodik arról, hogy a kották ne repüljenek el az első huzattól. Apró dolgok, de sok erőfeszítés és sok pénz kell, hogy megvalósulhassanak. Katalin reggel úgy kezdi a napot, hogy végignézi a pályázati portálokat. Örömmel újságolja, hogy kezd divatba jönni, hogy a nagy cégek az év végén nyereségük egy részét nem édességre, olcsó ajándékokra költik, hanem keresnek egy szervezetet, és azt támogatják.