Hirdetés

A Sziget a régi

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Hatalmas újdonságokat nem fedezhetnek fel a rutinos Szigetre járók, a térség legnagyobb könnyűzenei fesztiválja azonban a legfontosabb tekintetben sem változott: a hétvégén is nagynevű fellépők várják rajongóikat.

Túrós-Bense Levente

2009. augusztus 14., 09:522009. augusztus 14., 09:52

Pénzügyi válság ide, gazdasági recesszió oda, a Sziget szemmel láthatóan virágzik. A fiatal generáció, úgy tűnik, nem hajlandó tudomást venni a világ anyagi gondjairól: a létszám a régi, talán az átlagéletkor alacsonyabb valamivel. A korábbi évekhez hasonlóan a sziget bejárata előtt – a hivatalos szerdai első napon – már délután ötkor is hatalmas a tömeg. A tekintélyes rendőri jelenlét ellenére a fiatalok a járdaszegélyen ücsörögve iszogatnak, gitároznak, énekelnek és közben transzparenseken tudatják velünk, hogy már csak pár ezer forintra lenne szükségük ahhoz, hogy ők is bejuthassanak.

Az ellenőrző pontokon átjutva aztán a jól megszokott kép fogad. Porfelhőben és a színpadokról leszűrődő hangzavarban hömpölyög a tömeg az árusok és a civil szervezetek ismerősnek tűnő sátrai között. Akad, aki a postára igyekszik, képeslapot küldeni otthonmaradt családtagjainak, sokan – az egyébként zöldenergiával működtetett – telefontöltésért állnak sorban, olyan is van, aki lelki támogatást kér, vagy éppen maszíroztatja magát, drogprevencióról hallgat előadást, dél-amerikai lányokkal fonatja a haját vagy a csocsóasztalok mellett várja, hogy az esti programok – az igazi buli – elkezdődjenek.

A Prodigy pénteken a Nagyszínpadon

Nem kell csüggedniük azoknak, akik valamilyen oknál fogva nem jutottak el a marosvásárhelyi Prodigy-koncertre, a neves brit együttes ismét térségünkben lép fel a hétvégén. Az elektronikus zene egyik meghatározó együttese pénteken veszi birtokába a Nagyszínpadot a Sziget Fesztiválon.

A stílus kedvelőinek a Prodigy fellépése előtt szinte kötelező az ausztrál Pendulum együttes koncertje, főleg azért, mert a drum and bass nagymestereinek tavalyi szigetes fellépése elmaradt, mivel a zenekar technikáját és hangszereit szállító kamion útban Magyarország felé, Szlovákiában karambolozott.

A házasságkötő sátor viszont teljesen üres, ami vagy az „aki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” feliratnak vagy a korai időpontnak köszönhető. Az árak mondhatni nem sokat változtak, leszámítva a forgalmi adó emelésének hatását. Talán az élelmiszer a legdrágább a szigeten, az egyfogásos ebédért, lehet az egy szendvics, vagy mangalicapörkölt, székelykáposzta, kolbász vagy pizzaszelet 800–1500 forintot kell fizetni. Igaz, a magyar faluban zsíros kenyér is van 150-ért és az erdélyi pultnál akár miccs is kapható 350 forintért.

Az alkoholt, ezen belül a sört viszonylag elérhető áron mérik. Egy csapolt korsó sör 450 forint, ugyanez dobozos változatban 580 forintba kerül, ami igen kedvező ár, főleg ha figyelembe veszszük, hogy a helyi boltban egy másfél literes ásványvíz palackjáért 750 forintot kértek. Így nem csoda, hogy a többség kezében söröskorsó vagy fröccsel teli pohár van. Az elfogyott sör mennyiségét talán a százszámra felállított mobilvécék állapotáról lehet leginkább megítélni. Bár a szervezők láthatóan nagy erőfeszítéssel igyekeznek ezeket tisztán tartani, az esti órákban az illemhelyeket –a sötétség miatt – a legkönnyebben a szag után lehet megtalálni.

Megmozgatta a Sziget-lakókat. Az „üveghangú” Lily Allen Budapesten.           Fotó: MTI

De valószínű, hogy ez sem éri meglepetésként a rendszeresen kilátogató lelkes bulizni vágyót. Mint ahogyan gyakorlatilag semmi a Szigeten, ugyanis nagy újdonságok idén sincsenek. Azonos helyszínen azonos szereplők, kiállítók, intézmények és etetők-itatók. Talán csak annyi, hogy idén fele annyi a szponzorstand, a nagyszínpad körül is kevesebben építettek emeletes VIP-páholyokat, és akik mégis, láthatóan kisebbre szabták azokat. De hát végül is válság van, meg recesszió. A színpadon egyébként a Spanyolországból érkezett Ska-p zenekar szórakoztatta a nem túl nagy, ám annál lelkesebb tömeget, pörgő zenéjükre leginkább a nagy számban jelen lévő honfitársaik rajongtak igazán.

De hát a szigetben az a jó, hogy a rengeteg helyszínen zajló programok közül bárki megtalálhatja a neki valót. A világzenei színpadon például a kongói So Kalmery muzsikált, később, a tízéves fennállását ünneplő londoni Oi-Va-Voi keverte a technót a jiddis és a kelet-európai népzenékkel. Tomboltak a fiatalok az összes többi színpad előtt is, ahol többek között a Harcsa Veronika Quartet, a Zagar, a Pál Utcai Fiúk vagy a Collins & Behnam szolgáltatta hajnalig a zenét. A nagyszínpadon a spanyolokat az északír Snow Patrol zenekar követte, akik a U2 zenevilágára mind hangszerelésben, mind dallamában igen hasonlító zenéjükkel mozgatták meg az akkorra már többezresre duzzadt tömeget. Az est fénypontjának – Lily Allen – volt beharangozva.

A fiatal tehetség színpadra lépését lelkes üdvrivalgással fogadta a tömeg, zenéjére egy emberként táncolt, tombolt a nézőtér. Természetesen azok, akiknek bejött a show-elemeket sem nélkülöző brit hölgy zenéje. Mert voltak – és nem is kevesen –, akik inkább az mr2 színpadán fellépő Kispál és a Borz zenekart választották. Nem döntöttek rosszul: a színpad előtti tér zsúfolásig megtelt, az együttes fergeteges bulit csapott, a hangulat sokak véleménye szerint messze jobb volt, mint a nagyszínpad előtt.

Az este aztán hajnalba torkollott. Ezt leginkább abból lehetett megállapítani, hogy egyre több, itt-ott heverő, igen „fáradt” vagy magából teljesen kikelt fiatalba botlott az ember, akik a haverok barátságos rugdosásaitól sem tudtak magukhoz térni. De hát ha egyszer a víz olyan drága! Meg aztán a Szigetre sem gyónni jár az ember! Sokkal inkább tombolni, hiszen itt mindent szabad. Ezért sziget a Sziget!

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés