A Sziget a régi

Pénzügyi válság ide, gazdasági recesszió oda, a Sziget szemmel láthatóan virágzik. A fiatal generáció, úgy tűnik, nem hajlandó tudomást venni a világ anyagi gondjairól: a létszám a régi, talán az átlagéletkor alacsonyabb valamivel. A korábbi évekhez hasonlóan a sziget bejárata előtt – a hivatalos szerdai első napon – már délután ötkor is hatalmas a tömeg. A tekintélyes rendőri jelenlét ellenére a fiatalok a járdaszegélyen ücsörögve iszogatnak, gitároznak, énekelnek és közben transzparenseken tudatják velünk, hogy már csak pár ezer forintra lenne szükségük ahhoz, hogy ők is bejuthassanak.

Az ellenőrző pontokon átjutva aztán a jól megszokott kép fogad. Porfelhőben és a színpadokról leszűrődő hangzavarban hömpölyög a tömeg az árusok és a civil szervezetek ismerősnek tűnő sátrai között. Akad, aki a postára igyekszik, képeslapot küldeni otthonmaradt családtagjainak, sokan – az egyébként zöldenergiával működtetett – telefontöltésért állnak sorban, olyan is van, aki lelki támogatást kér, vagy éppen maszíroztatja magát, drogprevencióról hallgat előadást, dél-amerikai lányokkal fonatja a haját vagy a csocsóasztalok mellett várja, hogy az esti programok – az igazi buli – elkezdődjenek.

A házasságkötő sátor viszont teljesen üres, ami vagy az „aki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” feliratnak vagy a korai időpontnak köszönhető. Az árak mondhatni nem sokat változtak, leszámítva a forgalmi adó emelésének hatását. Talán az élelmiszer a legdrágább a szigeten, az egyfogásos ebédért, lehet az egy szendvics, vagy mangalicapörkölt, székelykáposzta, kolbász vagy pizzaszelet 800–1500 forintot kell fizetni. Igaz, a magyar faluban zsíros kenyér is van 150-ért és az erdélyi pultnál akár miccs is kapható 350 forintért.

Az alkoholt, ezen belül a sört viszonylag elérhető áron mérik. Egy csapolt korsó sör 450 forint, ugyanez dobozos változatban 580 forintba kerül, ami igen kedvező ár, főleg ha figyelembe veszszük, hogy a helyi boltban egy másfél literes ásványvíz palackjáért 750 forintot kértek. Így nem csoda, hogy a többség kezében söröskorsó vagy fröccsel teli pohár van. Az elfogyott sör mennyiségét talán a százszámra felállított mobilvécék állapotáról lehet leginkább megítélni. Bár a szervezők láthatóan nagy erőfeszítéssel igyekeznek ezeket tisztán tartani, az esti órákban az illemhelyeket –a sötétség miatt – a legkönnyebben a szag után lehet megtalálni.

De valószínű, hogy ez sem éri meglepetésként a rendszeresen kilátogató lelkes bulizni vágyót. Mint ahogyan gyakorlatilag semmi a Szigeten, ugyanis nagy újdonságok idén sincsenek. Azonos helyszínen azonos szereplők, kiállítók, intézmények és etetők-itatók. Talán csak annyi, hogy idén fele annyi a szponzorstand, a nagyszínpad körül is kevesebben építettek emeletes VIP-páholyokat, és akik mégis, láthatóan kisebbre szabták azokat. De hát végül is válság van, meg recesszió. A színpadon egyébként a Spanyolországból érkezett Ska-p zenekar szórakoztatta a nem túl nagy, ám annál lelkesebb tömeget, pörgő zenéjükre leginkább a nagy számban jelen lévő honfitársaik rajongtak igazán.

De hát a szigetben az a jó, hogy a rengeteg helyszínen zajló programok közül bárki megtalálhatja a neki valót. A világzenei színpadon például a kongói So Kalmery muzsikált, később, a tízéves fennállását ünneplő londoni Oi-Va-Voi keverte a technót a jiddis és a kelet-európai népzenékkel. Tomboltak a fiatalok az összes többi színpad előtt is, ahol többek között a Harcsa Veronika Quartet, a Zagar, a Pál Utcai Fiúk vagy a Collins & Behnam szolgáltatta hajnalig a zenét. A nagyszínpadon a spanyolokat az északír Snow Patrol zenekar követte, akik a U2 zenevilágára mind hangszerelésben, mind dallamában igen hasonlító zenéjükkel mozgatták meg az akkorra már többezresre duzzadt tömeget. Az est fénypontjának – Lily Allen – volt beharangozva.

A fiatal tehetség színpadra lépését lelkes üdvrivalgással fogadta a tömeg, zenéjére egy emberként táncolt, tombolt a nézőtér. Természetesen azok, akiknek bejött a show-elemeket sem nélkülöző brit hölgy zenéje. Mert voltak – és nem is kevesen –, akik inkább az mr2 színpadán fellépő Kispál és a Borz zenekart választották. Nem döntöttek rosszul: a színpad előtti tér zsúfolásig megtelt, az együttes fergeteges bulit csapott, a hangulat sokak véleménye szerint messze jobb volt, mint a nagyszínpad előtt.

Az este aztán hajnalba torkollott. Ezt leginkább abból lehetett megállapítani, hogy egyre több, itt-ott heverő, igen „fáradt” vagy magából teljesen kikelt fiatalba botlott az ember, akik a haverok barátságos rugdosásaitól sem tudtak magukhoz térni. De hát ha egyszer a víz olyan drága! Meg aztán a Szigetre sem gyónni jár az ember! Sokkal inkább tombolni, hiszen itt mindent szabad. Ezért sziget a Sziget!