A napkeleti bölcsek eljövetele

Az ünnep liturgiában használatos elnevezése Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése. A magyar név a víz megszentelésének szertartásából származik. Vízkereszt a 4. század végéig a karácsonyt is magában foglalta, ennek elkülönülése után lett jelentése a napkeleti bölcsek eljövetele, Jézus megkereszteltetése és Jézus csodatétele a kánai menyegzőn.

Az evangélium szerint a három királyok (napkeleti bölcsek) a betlehemi csillag által vezérelve jöttek keletről Júdeába, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királyának. Először Jeruzsálemben keresték, de Heródes király Betlehembe utasította őket; ott meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. A hagyomány szerint nevük Caspar, Melchior, Balthasar – Gáspár, Menyhért, Boldizsár – volt, tömjénadományukra a tömjénezés szertartása emlékeztet. A vízkereszt második evangéliumi története szerint amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte. Ezt követően tanítani kezdett. Ennek emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház ilyenkor tömjént és vizet szentel. A harmadik evangéliumi jelenet: Jézus a kánai menyegzőn anyja kérésére az elfogyott bor pótlására a vizet borrá változtatta.

Az ünnepi népszokások közé tartozik a napkeleti bölcsek látogatását felidéző csillagozás vagy háromkirály-járás. E három alakot csak gyermekek személyesíthetik meg. Legfőbb kelléke a csillag, amely a három királynak mutatta meg az utat Betlehembe. Vízkereszt napján volt szokás a szentelmények hazavitele, a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, a pap krétával a szemöldökfára írta a házszentelés évét és a G, M, B betűket (Gáspár, Menyhért és Boldizsár). A hívek meglátogatásának szokása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével. A vízkereszti népszokásokból mára leginkább csak annyi maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.

Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig (idén március 9-éig) tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének megjelenítése. A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák, ez a torkos vagy zabálócsütörtök. A magyarság farsangi rítusai és hiedelmei főként a három utolsó farsangi napra – farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre („a farsang farka”) – vonatkoznak, amely télbúcsúztató is. A legjellemzőbb az álarcos, jelmezes alakoskodás, ma is igen híres a mohácsi busójárás.