Hirdetés

A mélység legendája: újabb film Nessie-ről

Az Egyesült Államokban nemrég mutatták be a Loch Ness-i szörnyről készült legújabb filmet, A mélység legendáját, amely bizonyítja, hogy a legenda továbbra is élénken él a kollektív képzeletben.

Gazda Árpád

2008. április 08., 00:002008. április 08., 00:00

A film valószínűleg újraéleszti a vitát a hívők és a kételkedők között. A szörny először 1871-ben lett közbeszéd tárgya. Egy bizonyos MacKenzie úr hitte, hogy a tó ködös felszínén látott valamit, ami furcsán és váltakozó sebességgel úszott. Nessie története tudományosan mindenképpen érdekes és tanulságos, annak ellenére, hogy dokumentáltsága alapján csaknem biztosra vehető, hogy nem létezik, és soha nem is létezett. A róla bemutatott fotókon csak bizonytalan körvonalak láthatók, viszont számtalan a szemtanú. Köztük olyan természettudósok is akadnak, mint Sir Robert Scott és Robert Rines, akik szerint Nessie valamilyen fókaféle lehet, amelyet el is neveztek Nessiteras Rhombopyterixnek. Holott mindenkinek tudnia kellene, hogy egyetlen élőlény sem maradhat fenn egyedül ennyi ideig, feltételezni kellene, hogy azóta egész kis Nessie-populáció alakult ki, amely meggyőző biológiai nyomokat tett volna láthatóvá. Az igazi rejtély, hogy miért hisznek mégis benne annyian, és miért állítják oly sokan, hogy látták. Egy etológiai jelenség ad erre magyarázatot, amelyet „képzeletépítésnek” neveznek. Ennek lényege, hogy ha egy ragadozó egy bizonyos préda elfogására specializálja magát, azt olyan környezetben is látni véli, ahol egy nem erre szakosodott vadász soha nem észlelné. Elég néhány jel, és a préda rajzolódik ki a szeme előtt. Ez vonatkozik az emberi etológiára is. Ha Nessie képével az agyunkban megyünk ki a tóhoz, elég egy különös folt, és máris a szörnyet látjuk – írta a Corriere della Sera című olasz napilap. Mivel pedig, ahogy Iris Murdoch írónő megfogalmazta, „egy történet akkor igaz, ha elegen készek hinni benne”, Nessie-re még szép jövő vár.

MTI

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre

Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve

Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve
2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé válik az olasz főváros több turistacélpontja
2025. december 20., szombat

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából

A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.

Savanyú káposzta a világ körül, avagy különleges receptek a téli vitaminbombából
2025. december 19., péntek

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban

Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.

Kutyafalka rongált meg autókat a partiumi városban
Hirdetés
Hirdetés