2009. március 04., 10:072009. március 04., 10:07
A francia elnök által megtett táv elég lenne a Föld nyolcszori megkerüléséhez – számította ki a Terra Eco magazin, amely a politikus útjaira és az általa használt repülőgép típusára alapozta szennyezőanyag-kibocsátási számításait. Sarkozy 324 595 kilométert tett meg, ez 7100 tonna szén-dioxid-kibocsátással járt.
A magazin szerint a francia államfő hatékonyabb üzemanyag-felhasználású gépen repül, mint a két másik kormányfő. Hármuk közül Gordon Brown brit miniszterelnök károsította leginkább a levegőt, az általa repülőn és vonaton megtett 157 962 kilométer 8429 tonna szén-dioxid-kibocsátásával járt.
A hivatalos útjainak több mint felét Németországon belül lebonyolító Merkel kancellár tavaly 174 440 kilométert utazott, amivel 7395 tonna szén-dioxid jutott a légkörbe. Az emberi tevékenységből fakadó szén-dioxid-kibocsátás 5 százalékát a repülés és a hajózás teszi ki, az olcsó repülőjáratok és a növekvő bevételek következtében robbanásszerűen nőtt a repülőutak száma.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.