Hirdetés

A legsikeresebb dalok csendülnek fel

Felejthetetlen koncertet ígér a Kolozsváron és Brassóban fellépő Neoton Família „A legszebb dalainkat hozzuk el Erdélybe, hiszen emlékezetes koncerteket szeretnénk nyújtani rajongóinknak” – újságolta a Krónikának Csepregi Éva. Erre ezen a hétvégén adó

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. február 23., 00:002006. február 23., 00:00

Ezreknek élőben
A fénykorát az 1980-as évek közepén élő Neoton Família énekese lapunktól értesült arról, hogy már minden jegy elkelt. Kolozsváron 4000, Brassóban 2800 belépő talált gazdára, a meghívókat is beleszámítva a két városban legalább 7500–8000 rajongó bulizik majd a Neoton Famíliával. Szakál András Brassó megyei alprefektus, a Cenk alatti városbeli koncert egyik főszervezője a Krónikának elmondta: Kovászna és Hargita megyéből folyamatosan keresik őket a jegyekért. Hasonló a helyzet az RMDSZ Kolozs megyei székházában is, ahol esküsznek rá: akár kétszer is megtelne a sportcsarnok, akkora az érdeklődés.
A kolozsvári bulit szervező Sebesi Karen Attila színművész lapunk érdeklődésére cáfolta a híreszteléseket, miszerint a két erdélyi koncerten Csepregiék csak három-négy, playbackről lejátszott dal erejéig állnak színpadra. „Ilyesmiről szó sem lehet. Kétórás élő koncertek lesznek” – szögezte le Sebesi, s állítását Csepregi Éva is megerősítette. „Kétórás koncerteket tervezünk, ha kell, ráadás is lesz. A legszebb és legismertebb dalokat igyekeztünk kiválogatni erre a két alkalomra” – mondta az énekesnő, aki a Neoton Famíliával Kolozsváron utoljára 1981 tavaszán, szólóban pedig Brassóban 2005. március 15-én lépett fel. Az utóbbiról Éva így fogalmazott, hogy azóta egészen másképp értelmezi a nemzet fogalmát.
A Neotont alapító Pásztor László gitáros helyett Lukács László lesz a szólógitáros, az 1996-ban elhunyt billentyűs, Jakab György helyén pedig Lukács Andrea játszik. A „klasszikus” Neoton Famíliából Csepregi Éva mellett jelen lesz Végvári Ádám (gitár, ének), Baracs János Öcsi (basszusgitár) és Bardóczi Gyula (dobok).

Neoton-történelem
A Pásztor László által 1965-ben alapított Neoton 1971-ben adta ki első, Bolond város című albumát. 1976-ban a Pásztor László vezette Neoton egyesült a három Évát – Csepregit, Fábiánt és Pált – felsorakoztató Kócbabák vokálegyüttessel, és Neoton&Kócbabák néven megjelent első nagylemezük, a Menedékház. Személycserék után 1977-ben Neoton Família lett az együttesből, ezen a néven jelent meg újabb nagylemezük, a Csak a zene. 1979-ben kilépett a zenekarból Fábián Éva énekes és Ambrus Zoltán dobos, de a csapathoz szegődött Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója, aki 1990-es haláláig a Neoton Família menedzsere volt. A csapat 1979-ben jelent meg a nemzetközi porondon, miután Napraforgó című nagylemezük átütő sikert aratott. Tizennyolc magyarországi albumon kívül Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában több mint harminc lemezük jelent meg angol nyelven. Ezek közül három album aranylemez, több single pedig platinalemez lett.
1983-ban Pál Éva is kivált az együttesből. Erdős Péter halála után az együttes pedig kettészakadt: Csepregi Éva Végvári Ádámmal, Baracs János Öcsivel és a két vokálénekessel folytatta, négy nagylemezt adva ki Éva-Neoton néven. A másik csapatban Pásztor László Jakab Györggyel és Bardóczi Gyulával dolgozott tovább, ők egy albumot tettek le az asztalra. 1996-ban újabb, ezúttal kettős tragédia sújtotta a csapatot: elhunyt Juhász Mária vokálénekes és Jakab György. Az utóbbi temetésén találkozott hat év után az egykori Neoton Família, és eldöntötték: ha már nem folytatják együtt, legalább szépen búcsúzzanak. Így jött létre az 1998-as búcsúkoncert, de időközben ismét összeálltak, és 2005 nyarán a marosvásárhelyi Félszigeten is nagy sikerű koncertet adtak.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
2026. október 25., vasárnap

Láthatatlan „trójai faló” a tányérukon: így csökkenthetjük a mikroműanyag-bevitelt

Nem látjuk, nem érezzük az ízét és a szagát, mégis ott van a vízben, az ételben, sőt a levegőben is.

Láthatatlan „trójai faló” a tányérukon: így csökkenthetjük a mikroműanyag-bevitelt
2026. október 25., vasárnap

Ebédhez, vezetéshez, baráti társaságban: kilépett „kényszermegoldás” szerepéből az alkoholmentes sör

Habzik, de nem részegít: a romániai fogyasztók harmada szerint olyan az alkoholmentes sör íze, mint az igazié, ezért egyre többen isszák délben, sofőrként is.

Ebédhez, vezetéshez, baráti társaságban: kilépett „kényszermegoldás” szerepéből az alkoholmentes sör
Hirdetés
Hirdetés