
2010. szeptember 02., 15:572010. szeptember 02., 15:57
\"Ez a csontváz keltette fel leginkább a figyelmet, de felfedeztünk továbbá növényevő dinoszauruszcsontvázat is, valamint a világ legnagyobb teroszauruszának maradványait. A leletek mindenikét kiállítjuk majd” – mondta a paleontológus.
A szakember kifejtette, a “zömök sárkányé” a legépebb csontváz a Romániában fellelt dinoszaurusz-csontvázak közül, és a leginkábbb épen maradt csontváz az Európában megtalált húsevő dinoszauruszok maradványai közül. Vremir azt is elmondta, hogy a “zömök sárkány” csontjainak mintegy 75 százalékát találták meg, valamint kifejtette, remélni, hogy megtalálják a koponyacsontot valamint a többi hiányzó csontot is.
A leletet az Erdélyi Múzeum Egyesületnek ajándékozták, és az egyesület kolozsvári székházában tekinthetik majd meg az érdeklődők. A zömök sárkány igen hasonló a már ismert, Velociraptor nevű dinoszauruszhoz, azonban lábfejein egy helyett két éles karom található, testalkata pedig tömzsibb. Az újonnan felfedezett ragadozó szintén közeli rokonságban áll egyes kínai tollas dinoszauruszokkal. \"A zömök sárkány lehetett az egyik legnagyobb ragadozó ebben az ökoszisztémában\" - magyarázta Csiki Zoltán, a Bukaresti Egyetem kutatója.
A zömök sárkány a leletek alapján 1,8-2,1 méter hosszú lehetett. Vadászatkor inkább nagy testi erejére, mintsem gyorsaságára támaszkodott; sok mai ragadozóhoz hasonlóan képes volt magánál nagyobb prédát is elejteni. Matthew T. Carrano, a washingtoni Nemzeti Természettudományi Múzeum dinoszauruszrészlegének kurátora szerint a lelet \"valóban valami új ... Egyike azoknak a bizarr dolgoknak, amelyek emlékeztetnek minket, hogy nem szabad azt hinnünk, már mindent megtaláltunk, amit lehet\".
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.