
2011. január 26., 09:472011. január 26., 09:47
A királyt alakító Colin Firtht és a beszédtanárát játszó Geoffrey Rusht is jelölték, de a film bejutott a legjobb film kategória tíz jelöltje közé is, és rendezője, Tom Hooper szintén az Oscar közelébe került.
A félszemű című, Ethan és Joel Coen rendezte western tíz jelölést kapott, az Eredet című sci-fi és A közösségi háló című Facebook-sztori pedig nyolc-nyolc jelöléssel került versenybe. Az esélyesek listája azt jelzi, hogy az előző, gyengébb év után Hollywood most keményen visszavág: jobbnál jobb, anyagilag is sikeres filmek és kategóriánként a szokásosnál jóval több győzelemre érdemes jelölt. Visszatérő jelölt Colin Firth, Annette Bening, Amy Adams, Natalie Portman, Jeff Bridges és Helena Bonham Carter, először ismerik el viszont Christian Bale, James Franco és Mark Ruffalo teljesítményét. 2010 nemcsak az amerikai mozi diadalmas visszatérésének éve, de az intelligens, felnőtteknek szóló filmeké is. Ráadásul A közösségi háló, a Fekete hattyú és különösen A félszemű meg is találták közönségüket, mindhárom elhagyta, vagy rövidesen el fogja hagyni a bűvös 100 millió dolláros bevételi határt. Tisztességes kasszasiker A harcos (The Fighter) és A király beszéde is. A legjobb film kategóriájában a Fekete hattyút (Black Swan, rendező: Darren Aronofsky), A harcost (The Fighter, rendező: David O. Russell), az Eredetet (Inception, rendező: Christopher Nolan), A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right rendező: Lisa Cholodenko) című filmet, A király beszédét (The King’s Speech, rendező: Tom Hooper), a 127 órát (127 Hours, rendező: Danny Boyle), A közösségi hálót (The Social Network, rendező: David Fincher), a Toy Story 3-at (rendező: Lee Unkrich), A félszeműt (True Grit, rendező: Joel & Ethan Coen) és a Winter’s Bone (rendező: Debra Granik) című mozit jelölték. A legjobb rendező trófeáját kaphatja Darren Aronofsky (Fekete hattyú), David O. Russell (A harcos), Tom Hooper (A király beszéde), David Fincher (A közösségi háló), valamint Joel & Ethan Coen (A félszemű).
A legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrocskáért sok népszerű színész verseng: a nagyon erős idei mezőny a szokásosnál lényegesen fiatalosabb, hiszen a díjátadó házigazdájának is választott James Franco (127 óra) felülről, Jesse Eisenberg (A közösségi háló) pedig épp alulról közelíti a harmincat, míg a nagy meglepetésre spanyol nyelvű filmjével is bekerült Javier Bardem (Biutiful) is a fiatalabb korosztályhoz tartozik. A veteránokat egyedül a tavalyi győztes Jeff Bridges (A félszemű) képviseli. Míg a hölgyeknél a fiatalság kifejezetten előny szokott lenni, a férfiak általában 45 és 60 között kerülnek közelebb Oscar kegyeihez, ezért statisztikailag is az ötvenéves Colin Firth a legesélyesebb. Idén talán a női főszereplők kategóriáját is érdemes lett volna tízre bővíteni, bár a szokásos arcok közül sem Meryl Streep, sem Kate Winslet, sem Cate Blanchett nem volt versenyben idén. Mégis nem csak, hogy ütős női alakítások születtek, de három, kifejezetten női karakterekre építő film (A kölykök jól vannak, Fekete hattyú, Winter’s Bone) is bekerült az év legjobb filmjei közé. A jelöltek: Annette Bening (A kölykök jól vannak), Nicole Kidman (Rabbit Hole), Jennifer Lawrence (Winter’s Bone), Natalie Portman (Fekete hattyú), Michelle Williams (Blue Valentine). A legjobb férfi mellékszereplő díját pedig Christian Bale (A harcos), John Hawkes (Winter’s Bone), Jeremy Renner (Tolvajok városa), Mark Ruffalo (A kölykök jól vannak) vagy Geoffrey Rush (A király beszéde) viheti haza február végén. A legjobb női főszereplőnek járó Oscarra esélyes Amy Adams ( A harcos), Helena Bonham Carter (A király beszéde), Melissa Leo ( A harcos), Hailee Steinfeld (A félszemű), Jacki Weaver (Animal Kingdom). Az öt legjobbnak ítélt idegen nyelvű film, amely a legrangosabb filmes elismerésért verseng: Biutiful (Mexikó), Dogtooth (Görögország), In a Better World (Dánia), Incendies (Kanada), Hors la Loi (Algéria). A 83. Oscar-díj-kiosztót február 27-én tartják Hollywoodban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.