
Fotó: A szerző felvétele
2009. június 19., 10:292009. június 19., 10:29
„Mióta az eszemet tudom, mindig félretettem a képeslapokat” – mondja Lovas János egyetemi tanár, szenvedélyes képeslapgyűjtő, akit eleinte azok a postai levelezőlapok érdekeltek, amelyek szorosan kapcsolódtak családjához. Később a tájképeket és érdekes épületeket ábrázoló képeslapokat is gyűjteni kezdte – többek között a saját szülőháza is megvan neki képeslapon. Lovas János szerint egyébként az a legértékesebb levelezőlap, amelyen tökéletesen olvasható a postai pecsét és sértetlen a bélyeg. Amióta rábukkant egy képeslapgyűjtőknek szóló kézikönyvre, tudatosan és rendszeresen foglalkozik nem mindennapi hobbijával. Az évek során akkorára duzzadt a gyűjteménye, hogy már a számát nem tudja az értékesebbnél értékesebb levelezőlapjainak.
Lovas szerint a képeslap hivatalos és helyes magyar megnevezése postai képes levelezőlap. „Diákkoromban sokat leveleztem, így tettem szert érdekes képeslapokra. Litvániába eszperantó nyelven, Csehszlovákiába pedig oroszul írtam a képeslapokat, és a válaszokat minden esetben gondosan megőriztem” – emlékszik vissza Lovas, aki azt is elmondja, hogy akkoriban csak a szovjet tömbön belül lehetett levelezni, nyugati képeslapok csak jóval később kerültek be a gyűjteménybe. A postával kapcsolatos élményeit mesélve Lovas János elmondta: jó pár éve 90 napba telt, amíg egy pontos címzéssel ellátott levelezőlap elért hozzá Kolozsvárról.
„Mikor megkaptam, és láttam a bélyegzőt, fogtam az egyik kedves képeslapomat és elvittem a postára. Megmutattam nekik, hogy a második világháború idején, az olasz frontról, a trieszti katonai kórházból nagyapám nagyanyámnak küldött lapján csak a személynév és a lugosi pénzügyi palota neve állt. A levelet 3 nap alatt kézbesítették, pedig nagyanyám nem pénzügyi előadó volt ott, hanem takarítónő. Ez tökéletesen jellemzi a mai postát” – ecsetelte a képeslapbarát.
A szatmári tanár korábban szinte minden vasárnap reggel kiment a város ócskapiacára, ahol mindig talált számára értékes levelezőlapot. „Azért szeretek oda járni, mert állandóan rábukkanok valami érdekesre. A mások számára már értéktelennek tűnő, kidobott levelezőlapok sokszor a gyűjteményem kiválóságai lesznek” – teszi hozzá a képeslapszakértő, aki nagyon ritkán szokott lapokat cserélgetni más képeslapgyűjtőkkel. A régi képeslapoknak jelentős eszmei értéke van – mondja Lovas, aki szerint nemcsak szenvedély ez a hobbi, de tudományos munkaként is felfogható.
„Kiváló kordokumentumok, történelmi, művelődéstörténeti és nyelvtörténeti adalékanyagok ezek a lapok. A Temes megyei Lugoson nőttem fel, van egy képeslapom az egyik ottani hídról, amely vasszerkezetét tekintve a világon egyedülálló ipartörténeti remekmű, ám ezt senki sem tartja számon, még egy tábla sincsen rajta” – részletezi a gyűjtő. Többek között olyan régi épületekről készült képeslapjai is vannak, amelyek már nem léteznek. „Több képem van a békebeli budapesti Erzsébet hídról, van 30 darab az egykori kolozsvári Nemzeti Színházról, de az utolsó osztrák – magyar uralkodóról és számos híres színészről készült levelezőlapot is őrzök” – büszkélkedett gyűjteményével Lovas, aki kifejtette, hogy minden levelezőlap csak egyszer szerepel a dobozaiban, amelyek lassan kiszorítják lakásából. „Egy jövőbeli kiállítás gondolatával kacérkodom már évek óta, remélem, egyszer meg is valósul majd” – reménykedik.
A gyűjtő elmondása szerint vannak olyan épületek is, amelyekről – különböző perspektívákból – annak idején több mint 80 képeslap készült. „A 681 darab, a 19. század második felében és a 20. század elején kiadott példányokat külön dobozokban tartom, mert azok számomra fontosabbak. Ezek igazi remekművek, színesek, igényesen kidolgozottak, valóságos esztétikai élvezetet nyújt a szemlélésük. A többi külön van, mert az 50-es, 60-as években megromlott a képeslapkiadás. A háború utáni gazdasági visszaesés miatt csak rossz minőségű papírra nyomott, fekete-fehér lapok kerültek forgalomba, és gyakran ugyanazok a semmitmondó épületeket ábrázoló fotók futottak évekig” – mesélte Lovas gyűjteménye darabjairól. A gyűjtő szerint egyébként ma már nem divat a képeslapküldés, esetleg ünnepekkor, születés- és névnapokkor küldenek még az emberek képeslapon üdvözleteket – a modern technika háttérbe szorította a postai levelezőlapot.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.