2008. december 19., 16:312008. december 19., 16:31
A törékeny testalkatú, mégis szívós, karakteres teremtés a múlt évben végzett. Fekete Krisztina diákként főleg John Pielmeier dráma- és forgatókönyvíró darabjában, az Isten Ágnesé-ben hívta fel magára a figyelmet, amely egy csecsemőgyilkosságról szól. A gyanúsított egy apácajelölt, gyönyörű novícia, a romlott külvilágtól egész életében hermetikusan elzárt Ágnes, aki egy zárdában hozza világra gyermekét, majd megfojtja a kicsit, de tagadja, hogy bármit tudna a kisbabáról. Ágnesnek hallucinációi vannak, mélyen vallásos, állítása szerint Isten parancsára cselekszik. A színésznőt próbáló szerepben Fekete Krisztina, aki eredetileg nem is színésznőnek készült, derekasan helytállt. Az édesapja Csíkszeredában síoktató, és a színésznő gyerekkorában műkorcsolyázó szeretett volna lenni, de egészségügyi okokból le kellett mondania a teljesítménysportról. Talán ezért készült orvosnak, de az sem lett belőle. Nagyváradon gyógytornászi képesítést szerzett, a Színházművészeti Egyetemre pedig csak a második próbálkozásra vették fel. Vártam, hogy felbukkan a helyi Nemzeti Színházban, vagy más hazai, magyar társulatnál. Sokáig nem hallottam róla, majd megtudtam, hogy az Amerikai Egyesült Államokban él.
- Mi történt a közönség által megkedvelt Fekete Krisztinával, miután elvégezte a Színházművészeti Egyetemet?
Sok minden … Rendkívüli élmény volt, amikor a repülőgéppel átsuhantunk az Atlanti-óceán fölött. Egészen bámulatos, hogy a felhők fölött mindig kék az ég, és míg lentről nézve néha bosszantanak jelenlétükkel, fentről nézve eszembe nem jutna máshová tenni őket... Egyébként most az Egyesült Államokban dolgozom, egészen pontosan Indiana államban, Winona Lake nevű kis faluban a Keresztény Előadóművészek Közösségének (Christian Performing Artists\' Fellowship) vagyok a reklámigazgatója és színésze. A szervezet küldetése és célja, hogy Jézus szeretetét vigye az előadóművészek világába. Ezen kívül a Mária Rádióban indítottam műsort Szép Szeretet címmel, melyben a művészetről, mint Istent kutató és dicsérő folyamatról igyekszem gondolkodni, és gondolataimat másokkal is megosztom. Ezek lennének, mondjuk, a külső történések. A belső történések természetüknél fogva nem ennyire látványosak, de ebben sem szenvedtem hiányt. Szeretni tanulok... Nemrég döbbentem rá, hogy valamit egészen alapjáraton nem értek a szeretetben, Istenben. Tudom, hogy szeretet nélkül semmit nem ér az életem. És azon dolgozom, hogy miként közvetíthetném a szeretetet mások felé. Színészként, és egyáltalán, emberként.
- Mit kell tudni arról a szervezetről, amelyben dolgozik?
Története 1979-ben kezdődött. Két házaspár (Kavanaugh és Kraft) indította el ezt a szolgálatot. Amerikában igencsak hatottak az előadóművészek világára: Patrick Kavanaugh-nak az Utolsó vacsora című operájával indítottak, egy saját szerzeményű operával. Előadóművészként is igényesek és profik. És itt nem tudok nem beszélni a marosvásárhelyi Mustármag közösség hasonló akcióiról: Te Deum, Magnificat. Ezek ugyan nem operák, hanem rock oratóriumok, melyeknek szintén az a céljuk, hogy Isten szeretetét és igazságát vigyék az embereknek. Az amerikai szervezet minden év nyarán megrendezi a MasterWorks Fesztivált, egy négyhetes nemzetközi tábort, melyre fiatal zenészeket, színészeket, balett táncosokat, valamint, középiskolásokat és egyetemistákat várnak. Világhírű előadóművészek tanítanak a műhelymunkákon, hogy csak párat említsek: Midori, Christopher Parkening, John Kirby.
- Szándékában áll-e később hazatérni, és valamely hazai magyar társulatnál gyümölcsöztetni színészi tehetségét, illetve a tudást, amit a színházművészeti egyetemen szerzett?
Igen. Mindenképpen szeretnék hazatérni. Úgy néz ki, hogy már augusztusban otthon leszek. A színészi ambícióimat semmiképpen nem kívánom elásni, de persze a jövőt nem láthatom.
- Mivel az istenhit központi szerepet kapott az életében, nem véletlenül kérdezem: milyen gondolatokkal készül a karácsonyra?
A napokban a kis gyufaárus lányt játszom, és sok barátomnak ebből a szerepből kiindulva írtam karácsonyi jókívánságaimat. Azon gondolkoztam, hogy miért pont gyufát árul Andersen szereplője, és arra jutottam, hogy bárhonnan is nézem, ez a leányzó fényt, világosságot árul, nagyon olcsón, mégsem kell senkinek. Karácsonykor pedig Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Azt, amikor az igazi világosság eljött a világba. Jézus ingyen ragyogná be az emberek életét, hogy ne botorkáljunk annyit a sötétben. Az emberek pedig ezer meg ezer világítólámpával rakják tele az utcákat, holott a karácsony igazi fényét kellene befogadniuk, az igazi ajándékot.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.