
2010. november 11., 10:222010. november 11., 10:22
A New York-i Carnegie Hallban hétfőn este megrendezett díjátadó ceremónián a trófeát többek között egy 18 éves amerikai diáklány vehette át, aki a nyilvánosság előtt vívta meg háborúját egy iskolai kerülettel, amiért nem engedték, hogy leszbikus partnerét vigye magával a szalagavató bálra, és eltiltották a szmoking viselésétől.
A Mississippiből érkezett Constance McMillent – aki egyébként az alkalomra tervezett szmokingot viselt – az est folyamán szintén díjazott énekesnő, Fergie méltatta helytállásáért. Hawa Abdi szomáliai orvosnő lányaival részesült az elismerésben azért a fáradhatatlan munkáért, amelyet a háború dúlta ország menekültjeinek körében végeznek élelemről és orvosi ellátásról gondoskodva. A 22 esztendős Katie Spotz (képünkön) azzal érdemelte ki a díjat, hogy egyedül evezett át az Atlanti-óceánon, hogy felhívja a figyelmet arra, mekkora szükség van a tiszta ivóvízre.
Az életműdíjjal jutalmazott Cher köszönőbeszédében arra biztatta a jelen lévő női közönséget, hogy sohase adják fel. „Nagy veszteségek értek, de csak arra ösztönöztek, hogy tovább haladjak” – mondta a 64 éves színésznő-énekesnő. Julia Roberts azért a munkájáért nyerte el az Év Nője címet, amelyet egy súlyos idegrendszeri rendellenességben, a csak lányokat megtámadó Rett-szindrómában szenvedő betegek érdekében végzett. Az Oscar-díjas színésznő az este egyik derültségét okozva azzal a tanáccsal látta el a hallgatóságot, hogy ne tegyék a hajukat a fülük mögé, mert az sohasem áll jól. A világ díjazott női állam- és kormányfői közül többen személyesen is megjelentek a gálán.
Köztük volt Iveta Radicova szlovák miniszterelnök is, aki nagy elismerésnek nevezte a díjat. Mint a CTK hírügynökségnek elmondta: tekintettel arra, hogy az európai nők alig száz éve kaptak szavazati jogot, cunamira emlékezteti, hogy az utóbbi időben mennyi nő került vezető pozícióba. Bár Ellen Johnson Sirleaf, Libéria elnöke csupán videoüzenetet küldött a gálára, nagy sikert arattak szavai: „Mi nem kezdünk háborúkat. Mi befejezzük azokat.” A Glamour magazin huszadszor rendezte meg éves díjkiosztó ceremóniáját.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.