
Fotó: A szerző felvétele
2008. november 24., 11:392008. november 24., 11:39
Az egerági magyar szakos tanárnő néhány évvel ezelőtt életmódváltással egybekötött új fogyási módszert kísérletezett ki és próbált ki saját magán, az ezzel kapcsolatos élményeit, illetve javaslatait a Fogyókúra helyett pszichowellness című könyvében foglalta össze.
A gyulafehérvári Caritas családsegítő szolgálat szervezésében zajló háromnapos előadás-sorozatán a Gyergyói-medence különböző településein szerveződött női klubokban mesélte el népes hallgatóságának a fogyással kapcsolatos tapasztalatait, észrevételeit. „A túlsúly nem betegség, hanem tünet” – szögezte le a tanárnő, arra is kitérve, hogy éppen úgy, ahogy a fejfájás lehet többféle betegségnek a tünete, a túlsúly képződése is azt jelzi, hogy az ember egészségi állapota valami okból megbomlott, eltért az ésszerűtől. Mint mondta, a pluszkilók megjelenése a legtöbb esetben lelki okokra vezethető vissza, vagyis a testtömeg gyarapodása lényegében egy jelzés akár arra, hogy az illető fordítson több gondot a saját testére. Ahogy ezt Bányai Gyöngyi megfogalmazta: „vegyél már észre!” – jelezheti egy egyre inkább terebélyesedő test a gazdájának; „törődj velem!” – hívják fel a figyelmet a gyarapodó kilók. De ugyanilyen alapon jelezhetik a fölös kilók akár azt is, hogy az illető hatalomra, tekintélyre vágyik, illetve erős szeretne lenni.
„Csodálatos a magyar anyanyelvünk, azonban olykor a testünk hajlamos szó szerint értelmezni az átvitt értelmű kifejezéseket” – hangoztatta Bányai Gyöngyi. Példaképpen elmondta, hogy bizonyos vidékeken a túlsúlyos embert „erős testalkatúnak” nevezik, más helyeken az egyre inkább növekvő pocak a jólét, a tekintély kifejezője. Magyarázatából kiderült, hogy a társadalmi besorolás szerint erősnek, illetve tekintélyesnek ítélt emberek hízása nagyon sok esetben arra a lelki okra vezethető vissza, hogy az illető a túlevéssel lényegében erőt akart gyűjteni, illetve tekintélyt akart szerezni. Csakhogy a test ezt a törekvést szó szerint „dekódolja”, vagyis az erő, illetve a tekintély egyre gyarapodó kilókban jelenik meg. Az egerági tanárnő elsősorban arra hívta fel hallgatósága figyelmét, hogy mindenki próbálja megtalálni azokat a lelki okokat, amelyek a hízásához vezettek. A gyergyószentmiklósi előadás egyik résztvevőjének azon kérdésére, miszerint a fogyás mentális szinten kezdődik el, Bányai Gyöngyi határozott igennel válaszolt.
A különféle táplálékok szétválasztását ajánló M-módszer ismertetése után akadt olyan közösség is, ahol megfogalmazódott az önsegítő csoportos foglalkozás igénye. Az elképzelések szerint ezek a csoportok havonta egyszer találkoznának és megosztanák egymással az elmúlt hónap alatt szerzett tapasztalataikat.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.