
2010. július 08., 10:102010. július 08., 10:10
A papi nőtlenséget, a cölibátust ugyanakkor támogatásáról biztosította. „Szerzetesként az ember jobban átadhatja magát a hitnek” – fogalmazott a béke-Nobel-díjas Tendzin Gyaco, aki szerint a szex az embert az állatokkal hozza közös nevezőre. „A cölibátus valami olyan, ami megkülönböztet engem az állattól” – fűzte hozzá a tibeti vezető, akit a Bild a világ egyik legbölcsebb és legokosabb koponyájaként jellemzett. Születésnapjával kapcsolatban elmondta, hogy buddhista szerzetesként az csupán egy nap az életében. Páratlan szellemi és fizikai frissességével kapcsolatban pedig mindennapjaira utalt. „Kilenc órát alszom, meditálok, és lemondok a vacsoráról” – magyarázta a frissességének titkát. „Az elmúlt 50 évben nem vacsoráztam” – tette hozzá. Az interjúban a dalai láma elismerte azt is, hogy bizonyos szempontból lustának tartja magát. Naponta legkevesebb öt órát meditál ugyan, sokat imádkozik, a buddhizmus írásait tanulmányozza, ugyanakkor kevés időt fordít angolnyelv-tudásának javítására, illetve a számítógéppel kapcsolatos ismeretek elsajátítására – jelentette ki. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nincs is saját komputere, és több mint egy éve televízióját sem kapcsolta be. „Túl kevés az időm” – magyarázta mindezt.
A béke és a bölcsesség emberének tartott tibeti vallási és szellemi vezető számára a példakép II. János Pál pápa, leginkább a volt katolikus egyházfőt csodálta. A politikusok közül pedig a legnagyobb elismeréssel az egykori német kancellárról, Willy Brandtról szólt, aki a hidegháború idején – amikor mindenütt bizalmatlanság uralkodott – új bizalmat teremtett Kelet és Nyugat között. A jövőt illetően derűlátóan nyilatkozott, és ismét álmaira hivatkozott. Utalt arra: a hatvanas években egyszer azt álmodta, hogy 113 éves koráig él. És megálmodta azt is, hogy Kína nem marad örökké totalitárius rendszer.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.