
2011. december 29., 08:502011. december 29., 08:50
Az első fellépő Nicola román énekesnő, aki gyakran látogat Sepsiszentgyörgyre, korábban több ízben állt már színpadra háromszéki zenészekkel. Tíz órától az ír bulizenét játszó sepsiszentgyörgyi Selfish Murphy áll színpadra, majd az óév utolsó fellépője Delhusa Gjon, az albán származású énekes az elmúlt negyven év alatt megjelent húsz albuma legsikeresebb slágereit énekli.
Rögtön a tűzijáték után a Zanzibar zenekar zúzza a színpadon, akik a Nem vagyok tökéletes, a Szólj már és a Táncolunk slágerek mellett elhozzák ebben az évben megjelent dalaikat is. Terecskei Rita, a zenekar énekesnője egy nemrég készült interjúban elmondta, hogy nagyon fontos számukra a sepsiszentgyörgyi fellépés, hiszen 12 évvel ezelőtt is jártak már a városban, akkor még kezdő zenekarként, viszont mára már felnőttek a feladathoz, hogy egy igazán színvonalas koncerttel indítsák a 2012-es évet. Grubisics Levente elmondta, mindenik fellépő élő zenét játszik majd, bár ez 0 fok alatt nagy megterhelést jelent számukra.
A szervezők ugyanakkor hangsúlyozták, nem költenek közpénzt a szilveszteri bulira, a szükséges összeget támogató cégektől gyűjtötték össze. Az utcai szilveszterből hagyományt akarnak teremteni, tavaly éjfélkor mintegy hétezren vonultak ki az utcára, az utcabál kitűnő alternatívát jelent azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy szilveszterkor elutazzanak vagy vendéglőben búcsúztassák az óévet.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.