
Tizenhárom országból hetven profi és amatőr fotós összesen 440 természetfotóval nevezett be a sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület által meghirdetett TransNatura nemzetközi fotóversenyre.
2014. június 05., 17:182014. június 05., 17:18
Demeter János, a Székelyföldi Vadászati Múzeumot működtető egyesület elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, nemcsak európai országokból, hanem többek között Szamoából, Dél- Afrikából, Malajziából is érkeztek pályamunkák. A versenyt tájfotó és állatok a vadonban kategóriákban hirdették meg.
Felvették a kapcsolatot természetfotós szakportálokkal, azok vállalták a népszerűsítést, és két hónap alatt hetven országból több mint 3500-an tekintették meg a pályázati kiírást. Ez szokatlanul nagy érdeklődésnek számít egy első ízben meghirdetett verseny esetében – mondta Demeter János.
A kiírásra BBC- Wild Life- és National Geographic-díjas fényképészek is küldtek fotókat. A pályamunkákat öttagú zsűri bírálja el, a szabályzat szerint mindegyik kiválaszt kategóriánként 15 fotót, majd ezekből közösen kiválogatnak 30-at. A döntős fényképekből július 4-én az Erzsébet parkban nyitnak szabadtéri természetfotó-kiállítást.
Az egyesület több mint 3000 euró értékben ajánlott fel díjakat, a közönség kedvencét díjazzák, és a Vadon.ro honlapon már szavazhat a közönség. A fotókból digitális és nyomtatott albumot is terveznek.
Demeter János úgy fogalmazott, az egyesület bátorítja a természetfotózást, ezért a tervek szerint megfigyelőhelyeket, leshelyeket alakítanak ki, ahol a fotósok a legjobb pillanatokra „vadászhatnak”. A versenyt jövőre is meghirdetik, és újabb két kategóriával bővítik: absztrakt természetfotó és bogár makrofotókat is várnak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!