
Fotó: Facebook/FUNKorporation
Purple love címmel megjelent pár napja a kolozsvári FUNKorporation zenekar készülő lemezének legújabb dala. A garage funk, jazzy soul és balkán pop stílust képviselő formáció új zeneművéről és albumáról Székely Erika, az együttes énekese számolt be a Krónikának.
2018. október 03., 11:392018. október 03., 11:39
Elérhetővé tette a rajongók számára készülő lemezének legújabb dalát a kolozsvári FUNKorporation zenekar. A pár napja megjelent Purple love (Bíbor szerelem) című zeneműhöz videóklipet is készített az együttes.
Székely Erika, a zenekar énekese és egyben a dalszöveg szerzője lapunknak elmondta, a Purple love egyszerre szól a szerelemről és elengedésről, valamint reményt, erőt kíván adni.
– fogalmazott a bandatag. A videóklip hátteréről elmondta, nagyon sokat ötleteltek, nevettek, szórakoztak: „vidámság volt és rock’n’ roll.” A felvételt több felvonásban forgatták le, a helyszínek sokszínűsége pedig még dinamikusabbá teszi a számot. Folytonos mozgást észlelünk, amelynek célja felerősíteni a szöveget, és élvezhetőbbé tenni a videót. „Az ember folyamatos mozgásban van, ahogy mozog, úgy változnak körülötte a dolgok” – tette hozzá.
amelyen az új dalokon kívül régiek is vannak, viszont csak saját szerzeményeket válogatnak össze, illetve lesz pár közös zenemű más művészekkel. Az albumot Szántó Lorándnak, egykori zenésztársuknak dedikálják, aki lélekben ott van minden dalban.
A zenekar terveivel kapcsolatban Székely Erika elmondta, november 6–10. között erdélyi turnéra indulnak azzal a céllal, hogy a régi és új dalokat még többen megismerhessék. Az együttes ugyanakkor október 7-én fellép a temesvári Street Food Fesztiválon, valamint a Very Cool People lett zenekarral közösen november 8-án ad koncertet Marosvásárhelyen.
A 2011-ben alakult, garage funk, jazzy soul és balkán pop stílust képviselő zenekar jelenlegi tagjai: Horváth Hannah – vokál, Székely Erika – vokál, Halmen József – gitár, Sándor László – basszusgitár, Balla Szabolcs – szaxofon, Túrós Tamás – harsona, Bajusz Gábor – dobok.
Tőkés Hunor
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!