Hirdetés

A tűzkakas évét ünnepelték Hargita megyében

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A kínai új esztendőt, a tűzkakas évét ünnepelték pénteken Csíkszeredában, ahol a Hargita megyei diákok az eddig megszerzett kínainyelv-tudásukat felhasználva tartottak előadásokat. 

Molnár Rajmond

2017. február 06., 12:442017. február 06., 12:44

Az iskolások az idei tanévben részt vesznek a világszerte elterjedt Konfuciusz-programban, amely lehetővé teszi a kínai kultúra és nyelv tanulását. Az eseményt a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában tartották, ahol a tanulók mellett tanárok, igazgatók, a tanfelügyelőség illetékesei, valamint a romániai Konfuciusz Intézet munkatársai is részt vettek.

Köszöntőbeszédében Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa elmondta: örül, hogy a megyéből több száz tanuló nyerhet betekintést a kínai nyelv és kultúra világába, és dicséretes a diákok eltökéltsége, ugyanis a világ egyik legnehezebb nyelvét tanulják. A kormánymegbízott kiemelte, a Konficiusz-program segíthet elmélyíteni a két ország közötti gazdasági, szociális és diplomáciai kapcsolatokat. Song Shaofeng kínai egyetemi tanár, a nagyszebeni Lucian Blaga-egyetem Konfuciusz Intézetének igazgatója a kínai újévről beszélt: az ázsiai országban már a 4715-ik esztendőt írják.

„Örülök, hogy a program másfél éves beindulását követően már azt is sikerült elérni, hogy az itteni diákok a kínai nyelvet és kultúrát felhasználva tartsanak egy kis bemutatót. Gratulálok a tanulóknak, az iskoláknak, illetve a két tanárnőnek, akik megyeszerte oktatják a kínai nyelvet. Remélem, hogy a program a térségünkben további sikereket hoz” – részletezte Görbe Péter, Hargita megye főntanfelügyelője. A diákok előadását követően kerekasztal-megbeszélésekre került sor, ahol mind a tanulók, mind a tanárok beszámolhattak a programmal kapcsolatos tapasztalataikról.

A 2015/2016-os tanévben nyílt először lehetőség, hogy a programban részt vevő Hargita megyei iskolák diákjai szervezett, iskolaidőn kívüli formában tanulhassák a kínai nyelvet két kínai tanár segítségével. Akkor a megyéből hat iskola vett részt a programban, az idei tanévben pedig már nyolc: Csíkszeredában az Octavian Goga Főgimnázium, a Liviu Rebreanu Általános Iskola, a Márton Áron Főgimnázium és a Kájoni János Szakközépiskola csatlakozott a programhoz, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen pedig további 2-2 tanintézetben zajlik kínainyelv-oktatás. A tavalyi programban részt vevő 256 diákból 13-nak sikerült alapfokú nyelvvizsgát letennie.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés