2013. január 31., 11:492013. január 31., 11:49
A Washingtoni Egyetem szociológusai szerint azok a párok, amelyek a nemek szerinti hagyományos módon osztoznak az otthoni teendőkön – azaz a nő főz, most, takarít, a férfi pedig a kertben tesz-vesz, autóval bíbelődik, villanykörtét cserél – gyakrabban szeretkeznek.
A tanulmány egész pontos adatokkal szolgál. A heti női jellegű házimunka egy háztartásban 34, a férfiúi csak 17 órányi. Ahol a férj csakis a 17 órányi „férfias” feladatkört teljesíti, a pár 1,6-szer gyakrabban szeretkezik, mint az a pár, amelyben a férj átveszi neje munkájának egy részét. Még több a szeretkezés ott, ahol a feleség 68 órával többet dolgozik a háztartásban, mint a férj: itt havonta 3 alkalommal gyakoribb a közösülés.
„Úgy tűnik, hogy a hagyományos nemi szerepek érdekesebbé, vonzóbbá, titokzatosabbá teszik a másik felet” – idézte Julia Brinest, a tanulmány egyik szerzőjét a Yahoo amerikai hírportál.
Brines megjegyezte, hogy az elemzéshez használt adatok 1992–94 közötti évekből származnak, és azóta úgy tűnik, hogy stagnál a férfiak részvállalása a házimunkából.
„A hetvenes években a férfiak sok feladatot átvettek a hagyományosan női házimunkákból, de a 80-as esztendőkre lelassult a folyamat, a kilencvenesektől pedig szinte egyáltalán nem erősödött a férji házimunka-buzgalom” – mondta Brines.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.