
A székelyföldi Csomád-vulkán utolsó kitöréseiről mutatják be legfrissebb eredményeiket december 9-én a Magyar Tudományos Akadémián magyar és külföldi kutatók.
2015. december 07., 17:192015. december 07., 17:19
2015. december 07., 17:382015. december 07., 17:38
„A jelenlegi egy több szálon futó kutatás és most ennek részeredményeit hozzuk nyilvánosságra számos fórumon” – mondta el a kutatások egy részét vezető Karátson Dávid vulkanológus az MTI-nek.
A kutató kifejtette, hogy a tűzhányó működésének jellege az utolsó ötvenezer évben megváltozott, ezért a vizsgálatok leginkább arra irányultak, hogy ez hogyan történt, mi volt az oka, illetve mik lehetnek a következményei.
„Újabb adataink alapján mintegy 29 ezer éve szunnyad a vulkán. Szigorúan tudományosan nézve azt kell mondani, hogy még lehet némi esély újabb kitörésre, hiszen lehetséges, hogy nem szilárdult meg alatta a magma, azonban ennek a közeljövőben elég kicsi a valószínűsége, mivel korábban néhány ezer évenként volt működés, és jelenleg semmi nem utal magmás nyugtalanságra” – fejtette ki a vulkanológus. Hozzátette, hogy a terület igen gazdag olyan utóvulkáni jelenségekben, mint amilyenek a borvizek vagy a kénes kigőzölgések miatt „büdösbarlangoknak” nevezett hasadékok, üregek, ám ezek szunnyadó tűzhányókon is megfigyelhetők.
A vulkanológus elmondta, hogy nagyjából ötvenezer évvel ezelőttől kezdve heves robbanások játszódtak le. Ezeknek köszönheti a létét a vulkán két krátere is, a jóval régebbi, ma már láppal kitöltött Mohos és a legutolsó robbanás színtere, a Szent Anna-tó. Mint mondta, a felnyomuló magmának az aljzat mésztartalmú kőzetanyagával való érintkezése heves robbanásokhoz vezetett. Ez a működési típus a korai kitöréseket, de a Csomád legvégső aktivitását is jellemezte.
Az ötvenezer év körüli heves robbanásoknak a Mohos egykori krátere lehetett a központja. Ekkor jött létre a két krátert északról övező magas hegyperem is, a Nagy-Csomád. Mintegy 40 ezer évvel ezelőtt a vulkán elcsitult, csak kisebb lávaömlésekre került sor, majd feltehetően egy új magmaadag érkezése nagyjából 31 ezer éve az úgynevezett kézdivásárhelyi kitöréssorozathoz vezetett. Ennek – a környező medencékben élő kőkori ember számára rendkívül látványos, de igen veszélyes – lényegi része az akkori Szent Anna-kráterben a csendes szakaszban megnövekedett lávadóm felrobbanása volt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!