
Elkezdődött szerdán a nevezés a Jazz in the Park nemzetközi jazzfesztivál keretében június 22–24. között szervezendő versenyprogramba.
2018. február 08., 13:522018. február 08., 13:52
Szerdától már jelentkezhetnek a zenekarok a Jazz in the Park nemzetközi dzsesszfesztivál versenyére, amelyet június 22–24. között negyedik alkalommal szerveznek meg Kolozsváron. A verseny 5000 eurós összdíjazásán kívül a résztvevőknek lehetőséget nyújtanak hazai és nemzetközi fesztiválokon való fellépésre. A döntőbe jutó együttesek több ezer nézőt számláló közönség és egy nemzetközi zsűri előtt léphetnek színpadra, ahol kiválasztják majd a legnagyszerűbb zenészeket – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A világ minden részéről várunk nevezőket, és számítunk népes közönségünkre is” – fogalmazott Alin Vaida fesztiváligazgató. Hozzátette, a Grigorescu negyedi Szamos-part avatott helyszíne marad az eseménynek. Mint kifejtette, az a legfontosabb, hogy a zsűri és a népes közönség előtt való bemutatkozáson kívül lehetőséget kínáljanak az együtteseknek egy szabadtéri fesztiválhangulatra is, ráadásul a díjak értéke is jelentősen növekedik. A pénzdíjakon kívül a szervezők sok érdekes tapasztalatot kínálnak, amely hozzájárul az együttesek további fejlődéséhez, előtéptetéséhez és a jövőbeli szerződések megkötéséhez.
acid jazz, bossa nova, cool jazz, funk, free, blues, jazz rap, jazz rock, nu jazz, punk jazz, swing. A jelentkező zenészek a verseny számára fenntartott Szamos-parti színpadon játszanak majd a Jazz in the Park fesztivál keretében.
A nemzetközi Jazz in the Park-verseny nevezőit szakértő zsűri értékeli, melynek tagjai: Stefan Vannai jazztanár, Bágyi Balázs, a Magyar Jazzszövetség elnöke, Radu Pieloiu, a Sebastian Spanache Trio, Monom, Helen și Alexandrina együttesek tagja, Marius Chivu szerkesztő (Dilema Veche) és Takács Aranka, a nemzetközi Jazz in the Park-verseny menedzsere.
A fesztivál koncertjeinek, eseményeinek helyszínei a Sétatér és a Szamos-part (a verseny színpada), valamint a város előadótermei és más közösségi terei. A szabadtéri eseményeken a részvétel ingyenes (jegyet váltani nem kötelező), a koncertekre pedig hamarosan bérleteket bocsátanak ki a szervezők.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!