
A román rendőrség utasítására követett el Dániában rablásokat egy román állampolgár 2013-ban – írta a Hotnews.ro a dán Tidsskrift for Kriminalret büntetőjogi folyóiratban megjelent információk alapján.
2016. március 15., 12:162016. március 15., 12:16
2016. március 15., 12:582016. március 15., 12:58
A lap az írta, hogy Kelet-Dánia legfelsőbb bírósága 3 évvel ezelőtt hozott ítéletet annak ügyében, hogy a román rendőrség több mint 536 ezer euró értékben lopatott el javakat annak érdekében, hogy körözött román bűnözőket csaljon lépre. Jan Reckendorf viborgi főügyész szerint ez rendkívül „különleges ügy”, hiszen a dán rendőrség nem tudott a román rendőrség terveiről.
A román állampolgár három építkezési gépet, majd a Nicolaisen & Larsen cégtől hat teleszkópos rakodógépet lopott el. A berendezéseket Romániába hozta, és átadta olyan személyeknek, akiket a dán lap a hazai maffia tagjaiként emleget. Az illetőt Németországban letartóztatták, a bíróság a rendőrségi utasításra való tekintettel felmentette az illetőt.
A lap szerint a dán hatóságok már régóta kérik vissza a lopott munkagépeket a román rendőrségtől, ám még választ nem kaptak. A főügyész azt mondta, az ügy nem ad „zöld jelzést” Romániának vagy más országoknak, hogy hasonló cselekményeket kövessenek el Dániában, a más országokkal közösen tervezett akciókról pedig az illető rendőrségeknek egyeztetniük kell dán kollégáikkal. A román rendőrség hétfőn közölte, az ügyet a szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztály (DIICOT) vizsgálja, az illető személy pedig nem a román rendőrség alkalmazottja.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!