
A román állam újrakezdte a tárgyalásokat Constantin Brâncuşi világhírű román szobrász egyik jelentős alkotásának tulajdonosaival, akiktől meg akarják vásárolni az értékes kisplasztikát.
2016. március 13., 19:042016. március 13., 19:04
A tulajdonosok már 2014-ben el akarták adni a Föld bölcsessége című, egy földön ülő meztelen nőt ábrázoló szobrot, amelyre a román államnak elővásárlási joga van, de a felek nem tudtak megállapodni, mert 20 millió eurót kértek, amit a román állam sokallt.
Vlad Alexandrescu kulturális miniszter bejelentette, hogy pénteken elkezdődtek a tárgyalások, miután február közepén a bukaresti kormány úgy döntött, újabb vásárlási eljárást kezdeményez. Dan Suciu kormányszóvivő akkor bejelentette, hogy egy új bizottságot állítanak fel, amely a tranzakció lebonyolításáért felel.
A miniszter azt mondta, hogy a tulajdonosok részéről nagy megértést tapasztalt. Nem részletezte, hogy az állam mennyi pénzt hajlandó fordítani a műalkotásra. Úgy vélte, az államnak kötelessége kifizetni legalább az összeg egy részét, hogy Brâncuşi születésének 140. évfordulója alkalmából jóvátegyék az 1950-es években a román kultúra kiemelkedő alakját ért igazságtalanságot, ugyanis az akkori román kommunista hatalom dekadensnek minősítette Brâncuşi művészetét – magyarázta a miniszter.
A modern plasztika egyik meghatározó egyénisége 1876-ban született Romániában és 1957-ben halt meg Párizsban. Egyik legismertebb műve A végtelen oszlop, amelynek egymás fölött ismétlődő elemei az ember és a világegyetem kapcsolatát fejezik ki.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!