2011. szeptember 20., 08:522011. szeptember 20., 08:52
A turné október 5-én Marosvásárhelyen indul, 6-án a kolozsvári, 7-én pedig a székelyudvarhelyi közönség idézheti fel a slágereket. A K.Produkció és az Info Factory szervezésében lép fel a magyar alterock legsikeresebb csapata. „Többször játszottunk Erdélyben, de régóta babusgattuk egy önálló koncertturné álmát is. Tavaly Marosvásárhelyen bőrig ázva hívott vissza minket a közönség. Most remélem, az eső nem, de a lelkesedés ugyanúgy jelen lesz a koncerteken” – mondta Kiss Tibor, a zenekar frontembere, aki elárulta azt is, hogy eddigi daltermésük legjavából válogatnak, de a repertoárban nagy hangsúlyt kapnak a közelmúlt Quimby-slágerei is. A K.Pprodukció vezetője, Gujdár Gabriella azt szeretné, ha több alkalma nyílna az erdélyieknek arra, hogy élőben hallgassák meg a minőségi zenét képviselő zenekarokat. „Óriási bulikra számítunk, hiszen néhány száz férőhelyes klubkoncertekről van szó. Aki nem akar lemaradni, elővételben szerezze be a jegyet.” – mondja Stanik Bence. A turné koncertmenedzsere úgy nyilatkozott, fontos, hogy a népszámláláskor minél többen magyarnak vallják magukat, ezért a helyszíneken minden népszámlálással kapcsolatos információ beszerezhető lesz.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.