
Nő címmel új stúdiólemezt készített Palya Bea – a népszerű énekes valamennyi zenét és szöveget maga szerezte, az új együttessel rögzített anyag dalai a nőiségről, az anyaságról, az élet csodájáról szólnak.
2014. március 18., 18:212014. március 18., 18:21
„Korábban nem fordult elő, hogy valamennyi számot én készítettem egy lemezre, és úgy érzem, most állt bennem először teljesen egységes egésszé össze, ami valójában vagyok. Természetesen ehhez nélkülözhetetlen volt az öt kiváló zenészfiú lelki támogatása és művészi szabadsága, a női albumhoz ők nagyon kellettek\" – fogalmazott Palya Bea a keddi sajtóbemutatón.
Szokolay Dongó Balázzsal (furulya, szaxofon, duda, kaval) régóta zenél együtt, a többiek közül Gerzson János (oud, buzuki, kalimba, furulya) az előző, Altatok című lemezen is közreműködött. A többiek új társak: az ütőhangszeres Mogyoró Kornél elsősorban a Monamo formációból ismert (\"ő a keleti és a nyugati hangzást egyaránt képes elővarázsolni hangszerparkjával\"), ifj. Tóth István gitáros korábban például a Meleg Tamás Quartetben szerepelt, Bodóczki Ernő bőgős pedig a Snétberger Zenei Tehetség Központból nőtt ki.
Palya Bea elmondta: az album kialakulása szorosan összefügg azzal, hogy csaknem másfél évvel ezelőtt anya lett, kislánya született – a Szavak nélkül című szerzemény anya és lánya „összeolvadós szerelméről”, az Emberállat a szülés egyszerre vad és gyengéd élményéről szól. A CD-n jelen vannak a magyar, a bolgár, a cigány, a zsidó zenei hagyományok, indiai és afrikai muzikális élmények, akárcsak az európai középkori muzsika vagy a dzsessz.
„Ez a fajta sokszínűség, az integráció nagyon fontos számomra. Vannak egyszerű, pentaton dallamokra épülő számok is, amelyeket ugyanolyan fontosnak érzek. Ezek közé tartozik az albumzáró Suttognak a vének, amelynek három versszakában talán életem legfontosabb üzenetét mondom el, vagyis hogy az éneken keresztül tudjuk a lelket könnyíteni, és ezt a képességet tovább kell adni gyerekeinknek\" – mesélte Palya Bea.
A Nő című album mind a 14 dalához született videó, ezeket a tavaly decemberben mindössze másfél napig tartó lemezfelvétel során rögzítették a stúdióban, és valamennyi megtekinthető a YouTube-on.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!