2011. június 09., 06:472011. június 09., 06:47
A négyrészes műsor szerkesztő-műsorvezetője, Nagy György András elmondta: az 1958-ban zajlott koncepciós perről fennmaradt 52 órányi hanganyag legfontosabb részleteit válogatták össze mintegy nyolcvan percben. „A teljes peranyagot átnéztük és végighallgattuk a hanganyag egészét” – közölte a szerkesztő, kiemelve, hogy a per júniusi szakaszáról film is készült, de az propagandajellege miatt hiteles forrásként nem használható. Nagy György András kiemelte: a rögzített hanganyag a per egyetlen hiteles és vágatlan dokumentuma. A hangtechnikusok két magnetofonnal rögzítették szalagra az elhangzottakat, az első naptól kezdve az utolsó szó jogán elmondottakig. A film- és hangfelvételek titkosítását csak 2008-ban oldották fel. „A februári tárgyalási szakaszból egy nap biztosan hiányzik, nem tudni, miért” – mondta Nagy György András. Hozzátette: az apróbb szalaghibákat leszámítva „profi minőségű” hangfelvétel maradt fenn. Az emblematikus részek nyomtatásban már megjelentek, a per hangvétele, atmoszférája azonban a szerkesztő szerint sok érdekes információt hordoz. Példaként említette a tárgyalást vezető elnök és a vádlottak közti szóváltásokat, vagy azt a fád hangnemet, ahogy a bíró a halálos ítéletet felolvassa. A szerkesztő arról is beszélt, hogy beválogatták a tárgyalást levezető elnök által elkövetett szótévesztéseket is, amelyek hangos nevetésre késztették a hallgatóságot.
A rádióműsorban Rainer M. János történész segít majd értelmezni az elhangzottakat, a műsor része lesz Kádár János hírhedt 1989-es utolsó beszéde is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!