
Fotó: Agerpres
2011. augusztus 10., 08:362011. augusztus 10., 08:36
Taue Tomihisza, a Japán nyugati részében fekvő város polgármestere kijelentette: Japánnak a Fukusima–1 atomerőműben történt katasztrófa után olyan biztonságosabb alternatív energiaforrásokat kell fejlesztenie, mint a nap-, a szélenergia és a biomassza. „Márciusban elképesztett bennünket a Fukusima Daiicsiban történt baleset súlyossága” – mondta a polgármester a második világháború végén ledobott bomba becsapódásának helyéhez közel rendezett megemlékezésen. „Mint olyan népnek, amely megismerte a az atomcsapást, továbbra is követelnünk kell, hogy soha többé ne legyen „hibakusa” – mondta Taue Tomihisza beszédében az atomsugárzás áldozataira használt japán kifejezést idézve. A polgármester úgy vélte, nem számít, mennyi időbe telik, de az atomenergia helyett a megújuló energiaforrások fejlesztését kell népszerűsíteni. Japánban 54 atomreaktor működik.
Kan Naoto japán kormányfő ígéretet tett az atomenergiától való függőség csökkentésére. „Soha sem feledhetjük el” – mondta Nagaszakiról –, „és sohasem ismétlődhet meg”. Rekordszámú – 44 – ország képviseltette magát a megemlékezésen. Az Egyesült Államok idén első alkalommal küldött képviselőt a nagaszaki megemlékezésre. Az amerikai légierő 66 évvel ezelőtt atombombát dobott le Nagaszakira, a támadásnak mintegy 80 ezer halálos áldozata volt. Három nappal korábban a Hirosimára ledobott amerikai atombomba 140 ezer embert ölt meg. Japán 1945. augusztus 15-én megadta magát. Washington soha nem kért bocsánatot a több tízezer ártatlan áldozatért, és egyetlen hivatalban lévő amerikai elnök sem látogatott el egyik városba sem. Először tavaly képviseltette magát az Egyesült Államok a Hirosima elleni amerikai atomtámadás évfordulós rendezvényén.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!