Hirdetés

A medvék okozta károkat szeretnék megelőzni Kovászna megyében

Megtanítják az embereket, hogyan előzzék meg a medve által okozott károkat, és ezzel védik a nagyvadat.

Bíró Blanka

Forró Gyöngyvér

2011. március 15., 09:382011. március 15., 09:38

Mihai Pop, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal szakembere tegnap sajtótájékoztatón elmondta, harminc helyszínen, a legveszélyeztetettebb esztenákon, méhkaptárak mellett szereltek fel villanypásztort, illetve különböző zajkeltő berendezéseket, amelyek távol tartják a medvéket. Az volt a céljuk, hogy bemutassák, milyen módszerrel lehet megelőzni a medvék által okozott károkat, magyarázta a szakember. Mihai Pop szerint az állattenyésztők, a gazdák a legkezdetlegesebb módon, kóróból, faágakból improvizált kerítésekkel védekeznek, amelyekre pillepalackokat aggatnak, azok szél okozta mozgásával remélik elijeszteni a medvét. 

A szakértők megpróbálják feltérképezni a medvebarlangokat, tanulmányozzák a medvetámadásokat, mindezt azért, hogy védjék a nagyvadat. Egész Európában Kovászna, Hargita és Vrancea megyében a legnagyobb a medvesűrűség, tízezer hektárra 4,3 medve jut. A három megye erdőiben a becslések szerint összesen 2300 barnamedve él. Mihai Pop elmondta, a számokat a vadászterületek kezelői jelentik. Ellentmondásos adatokat kapnak, így például Kovászna megyében 978 medvét vettek nyilvántartásba, míg a szomszédos Vrancea megyében, ahol hasonló méretűek az erdők, mindöszsze 300 nagyvadat számoltak a vadászok.

Eddig a három megyében 170 medvebarlangot sikerült azonosítani, ezekbe videokamerákat, mozgásérzékelőket és hőmérőket szereltek, hogy tanulmányozzák a medvék életmódját. Mihai Pop elmondta, a medvék területein veszélyre figyelmeztető táblákat tettek ki, de a barlangok közelében nem. „Az orvvadászok alig várják, hogy valamilyen eligazítást kapjanak, ha a barlanghoz táblát teszünk megmérgezik, vagy lelövik az állatot” – mondta a környezetvédő. Az elmúlt időszakban Kovászna megyében egy veszélyes medve kilövésére adott engedélyt a környezetvédelmi minisztérium, a bálványosi anyamedve a házakba is betört élelemért. Mihai Pop elmondta, 430 fő megkérdezésével végeztek közvélemény-kutatást arról, hogyan látják az emberek a medvekárokat, és a megkérdezettek mindössze 0,8 százaléka mondta azt, hogy a medvét hibáztatja.

Környezetvédő elemisták
Hargita és Kovászna megyében egyszerre, tegnap indították útjára – a részt vevő 10 Hargita megyei iskola képviselőinek jelenlétében – az ÖkoÁlláspont = Felelősség, Információ, Cselekmény 2011 elnevezésű projektet a megyeházán tartott sajtótájékoztatón. A március 14-én kezdődő program az elemistákat célozza, célja a környezet iránti felelősségvállalás fontosságának tudatosítása, a gyerekek művészi és kreatív hajlamának ösztönzése. A program két részletben zajlik majd, így március14–június 15., valamint szeptember 15–
december 1. között. Információs füzetet adnak ki a szelektív hulladékgyűjtésről, annak módszereiről, versenyt szerveznek a 10 iskola részvételével. A győztesnek legjobbnak kell bizonyulni műanyag palackok, karton-, papírhulladékok és az elektronikus háztartási hulladékok szelektív gyűjtésében.


 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés