Hirdetés

A magyar tánczene csillagai Erdélyben – Korda György és Balázs Klári turnéjának első állomása a Nagyváradi Állami Filharmónia

Korda György és Balázs Klári számos koncertet adott az elmúlt évtizedekben, magyar állami kitüntetéseket, életműdíjakat tudhatnak magukénak •  Fotó: Facebook

Korda György és Balázs Klári számos koncertet adott az elmúlt évtizedekben, magyar állami kitüntetéseket, életműdíjakat tudhatnak magukénak

Fotó: Facebook

A magyar tánczene egyik legismertebb előadója feleségével közösen ad életműkoncertet október 5–21. között. Korda György és Balázs Klári első ízben több mint tíz erdélyi városban lép színpadra.

Bede Laura

2019. október 01., 18:282019. október 01., 18:28

Első alkalommal turnézik Erdélyben Korda György és Balázs Klári október 5–21. között. A magyarországi énekes házaspár életműkoncert-sorozatának első állomása a Nagyváradi Állami Filharmónia, ahol 20 órakor lépnek színpadra. Másnap ugyanebben az órában a szatmárnémeti szakszervezetek művelődési házában énekelnek. Október 8-án 19 órától a zilahi művelődési házban koncerteznek, másnap 20 órától pedig a kolozsvári diákművelődési házban. Október 10-én a nagybányai városi színházban, 12-én a temesvári diákművelődési házban, 14-én a brassói Pátria Színházban, 16-án a csíkszeredai szakszervezetek művelődési házában, 17-én a székely-
udvarhelyi Stúdió Moziban, 19-én Sepsiszentgyörgyön, 21-én pedig a marosvásárhelyi Kultúrpalotában lépnek fel, mindegyik helyszínen 20 órakor.

Korda György a hatvanas évek elején Magyarország egyik legnépszerűbb énekese volt.

Hirdetés

A beat térhódítása a „hagyományos” táncdalstílusnak nem kedvezett, ő mégis azok közé tartozott, akik meg tudtak maradni a pályán. Népszerűsége megtartásában, növelésében sokat jelentettek a televízió és a rádió által is közvetített táncdal- és egyéb fesztiválok, versenyek. Sok olasz sláger hazai adaptációjának előadása fűződik nevéhez. A nyolcvanas évek elején ismerkedett meg Balázs Klári énekesnővel, akit rövidesen feleségül vett. Kölcsönös inspirációjuk művészetük kiteljesedését, Korda esetében megújulását is jelentette. Néhány hónapos turnékkal tíz évet töltöttek Észak-Amerikában és Ausztráliában.

Korda György 2002-ben megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet megosztva Balázs Klárival, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2007-ben Artisjus életműdíjjal és Szenes Iván-életműdíjjal ismerték el munkáját, 2018-ban Emberi Hang életműdíjat kapott megosztva Balázs Klárival, idén pedig Budapest díszpolgára lett Korda György.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

„Repülőhotelt” terveznek egy turistamágnesnek számító erdélyi településen

A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.

„Repülőhotelt” terveznek egy turistamágnesnek számító erdélyi településen
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

„Angel Shot”, veszélyes városrészeket listázó térkép: biztonságos szórakozás Kolozsváron

Kolozsvár szórakozóhelyein is bevezetik az „Angel Shot” biztonsági jelszót, amely lehetővé teszi a veszélyben lévő nők számára, hogy diszkréten kérjenek segítséget. A kezdeményezéshez nyolc klub és kocsma csatlakozott.

„Angel Shot”, veszélyes városrészeket listázó térkép: biztonságos szórakozás Kolozsváron
2025. november 10., hétfő

Megvan, kié a 2025-ös Legszebb Erdélyi Magyar Dal

A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.

Megvan, kié a 2025-ös Legszebb Erdélyi Magyar Dal
2025. november 10., hétfő

Elvitték minden idők második legnagyobb romániai lottónyereményét

Elvitték vasárnap este a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.

Elvitték minden idők második legnagyobb romániai lottónyereményét
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája

Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája
2025. november 06., csütörtök

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon

„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon
2025. november 06., csütörtök

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet

Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet
2025. november 04., kedd

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”

Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”
2025. november 04., kedd

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan

Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan
Hirdetés
Hirdetés