Hirdetés

A legkisebbeknek szóló színházi előadást mutatnak be a hétvégén Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen először csecsemőszínházi előadást mutat be az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház. Az Állatkert című produkció merészen a 0 és 4 év közötti korosztályt célozza meg, számukra építenek egy csodaállatkertet a bábszínészek, amely egyben a kicsik játszóháza is lehet.

2013. április 19., 07:392013. április 19., 07:39

Nyugat-Európa gyerekszínházaiban bevett szokás, hogy a kisbabákat teljes értékű nézőknek és alkotóknak tekintik, akik csupán szemlélet- és kifejezésmódjukban különböznek a felnőttektől. Ez ihlette az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Pöttöm Színház című projektjének elindítását, illetve az az igény, hogy a színház olyan eseményeknek is helyet adjon, ahol a kisbabák is otthon érezhetik magukat. A Pöttöm Színház első előadását Barabás Olga rendezésében szombaton mutatják be a Nyomda utcai Ariel Stúdióban. Barabás Olga rendező már jó ideje fejleszti csecsemőszínházi előadását, s a napokban különböző gyermekcsoportok részvételével úgynevezett főpróbát is tartottak.

Szükség van a próbára, a csecsemőszínház ugyanis még gyerekcipőben jár, nemcsak Marosvásárhelyen, az országban is most próbálgatják a műfajt, többek közt a bukaresti Ion Creangă Színházban. „Van Bolognában egy szervezet, amely kizárólag ilyen kicsiknek szóló előadásokkal foglalkozik. Minden évben szerveznek olyan fesztivált is, amelyen csak ilyen darabokat játszanak. Hozzájuk pályázni is lehet, főként az innovatívabb előadásokkal. Mi azonban úgy gondoltuk, hogy most kezdésként kicsit klasszikusabb formáját választjuk ennek a csecsemőszínháznak” – fogalmazott a rendező.

Hozzátette, azt tapasztalják, lenne igény erre a műfajra, hétvégenként ugyanis nagyon sok kicsit elhoznak a szülők a színházba. Bár a szülők jót akarnak, sok gyerek nem bírja ki az előadások időtartamát, fél a sötéttől, vagy megijed egy-egy hangeffektustól. Márpedig Barabás Olga szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek milyen körülmények közt ismerkednek a színházzal. „Egy ilyen csecsemőszínházi előadás során nagyon nyitottnak kell lenni a közönséggel szemben, ha a gyerekek például megszakítják az előadást valamivel, bemennek a színtérre, és elvesznek egy kelléket, akkor erre is reagálnunk kell” – hangsúlyozza a rendező.

Az Állatkert című előadást az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház április 20-án, szombaton tűzi műsorára 17 és 18 órától. Az előadás szereplői: Deák Réka, Bonczidai Dezső és Fehér Csaba. A helyek száma korlátozott, így érdemes helyet foglalni a 0742–056856-os telefonszámon. A szombati bemutatónak nincs összefüggő története, gyakorlatilag egy olyan térben zajlik az egész, amelyet gyermekszobának próbáltak kialakítani. Az előadásban egy csodaállatkertet hoznak létre, amelyben színes textil építőkockákból kelnek életre a legkülönfélébb állatok. Miért kukorékol a kakas? Hova bújik a kisegér? Mit eszik a kacsa? Ki lakik a tengerben? Ki ülhet fel a teve hátára? Megannyi izgalmas kérdés, amelyre maguk az állatok felelnek gyerekmondókák, hangulatfestő tamburinütemek kíséretében. Az előadás 25 perces, a végén azonban színpadra hívják az apró nézőket, hogy egy játszóházban vegyenek részt.

Szász Cs. Emese

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés