
Fotó: Rovaccinare
Némi csökkenést tapasztaltak a koronavírus-fertőzéssel szembeni védelemben a kétszeresen beoltott embereknél brit kutatók – adta hírül a BBC News szerdán.
2021. augusztus 25., 21:182021. augusztus 25., 21:18
2021. augusztus 25., 23:032021. augusztus 25., 23:03
A londoni King's College kutatói azt vizsgálták több mint egymillió beoltott ember körében, hogy a két adag Pfizerrel vagy AstraZenecával oltottak közül hány ember PCR-tesztje lett pozitív 2021 májusa és júliusa között. A két Pfizer-oltás után a védelem egy hónap elteltével 88 százalék volt, öt-hat hónap elteltével azonban 74 százalékra csökkent. Az AstraZeneca esetében pedig 77 százalékról 67 százalékra csökkent négy-öt hónappal a második oltás felvétele után.
A brit közegészségügyi hatóság becslése szerint a Covid-19 elleni oltási programnak köszönhetően Angliában eddig mintegy 84 600 halálesetet és 23 millió fertőzést sikerült megelőzni. A kutatás vezetője, Tim Spector professzor elmondta, hogy az eredmények magyarázatot adhatnak a közelmúltbeli olyan fertőzésekre, amelyekről a mindkét oltást felvevő emberek számoltak be.
Spector professzor ugyanakkor hangsúlyozta: „várható a védelem csökkenése, de ez nem ok arra, hogy ne oltassuk be magunkat. A védőoltások még mindig magas szintű védelmet nyújtanak a lakosság többsége számára, különösen a delta változat ellen, ezért továbbra is arra van szükség, hogy minél többen teljes körűen beoltassák magukat”. Becslése szerint télre a fertőzés elleni védelem 50 százalékra csökkenhet, és szükség lesz az emlékeztető oltásokra, de más szakértők óvatosságra intenek az elkövetkező hónapokra vonatkozó előrejelzésekkel kapcsolatban. Az Egyesült Királyságban várhatóan a jövő hónapban kezdik meg a harmadik emlékeztető oltás felajánlását egyeseknek, de ezzel kapcsolatban még várják a JCVI nevű független tanácsadó testület ajánlásait.
Ugyanis, mint mondta „sokan azért kaphattak természetes emlékeztetőt, mert már átestek egy koronavírus-fertőzésen, így gyakorlatilag már három oltást kaptak”. A tanulmány ismét rávilágít arra is, hogy a koronavírus egy ideig nem fog eltűnni, meg kell szokni a jelenlétét. A BBC News felidézte, hogy hasonló tanulmányt tett közzé a múlt héten a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal és az Oxford Vaccine Group.
Az Egyesült Királyságban mintegy 400 ezer delta változattal fertőzött ember PCR-tesztjének eredményei alapján megállapították, hogy a Pfizer-vakcina két adagja kezdetben több mint 90 százalékosan hatékony a tüneteket okozó koronavírus-fertőzéssel szemben, míg az AstraZeneca vakcina esetében ez az arány 70 százalék körüli. Három hónap alatt azonban a Pfizer jelentette védettség jelentősen csökkent, míg az AstraZeneca okozta immunitás stabilabb maradt. Adam Finn professzor, a brit kormány oltóanyag-tanácsadója elmondta: más tanulmányok is igazolták, hogy a vakcinák jó védelmet biztosítanak a súlyos megbetegedéssel szemben. Hozzátette azonban: ha a vakcinák kiváltotta védelem csökkenni kezd, figyelni kell arra, hogy az enyhébb megbetegedések nem csapnak-e át súlyosabbakba, mert akkor közbe kell lépni, és újból oltani kell.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!