Hirdetés

A kávéivók körében kisebb lehet a korai elhalálozás kockázata

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Egy új tanulmány szerint a kávéivók körében alacsonyabb a korai halálozás kockázata, mint azoknál, akik nem kávéznak.

MTI

2022. május 31., 21:592022. május 31., 21:59

A kutatók maguk is felhívták a figyelmet, hogy az eredmények nem biztos, hogy csak a kávénak tulajdoníthatók – írta a The Guardian online kiadása.

Az Egyesült Királyságban minden nap nagyjából 98 millió csésze kávét isznak meg a Brit Kávétársaság szerint, az Egyesült Államokban 517 milliót az ottani kávészövetség adatai alapján.

Hirdetés

Korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy az ital segítheti az egészség megőrzését, mivel összefüggést találtak a kávéivás és egyes betegségek – köztük a krónikus májbetegség, egyes rákfajták, sőt a demencia – alacsonyabb kockázata között.

Egy friss kínai kutatás azt találta, hogy akik minden nap mérsékelt mennyiségű kávét fogyasztottak – akár cukorral, akár cukor nélkül –, azoknál mérséklődött a halálozás kockázata azokhoz képest, akik nem kávéztak a vizsgált hétéves időszak alatt.

Az eredmény mind az instant, mind az őrölt, mind a koffeinmentes kávé esetében hasonló volt.

Az Annals of Internal Medicine című belgyógyászati szaklapban közölt tanulmány az Egyesült Királyság Biobankja több mint 171 ezer résztvevőjének adatain alapult, amelyek genetikai, életmódbeli és egészségügyi információkat, köztük a kávéivási szokások részleteit is tartalmazták.

A kutatócsoport halotti bizonyítványok adatai segítségével átlagosan hét éven át – 2009-től kezdve – követte a résztvevőket. Az idő alatt 3177-en hunytak el.

Miután olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a kor, a nem, az etnikum, az iskolázottság, a dohányzás, a testmozgás mennyisége, a testtömegindex és az étrend, a kutatók arra jutottak, hogy a kávét nem fogyasztókhoz képest az édesítetlen kávét ivóknak kellett a legkisebb halálozási kockázattal szembenézniük.

A legnagyobb csökkenést, 29 százalékot azoknál látták, akik 2,5-4,5 csésze kévét ittak naponta. Azoknál is mérséklődött a kockázat, akik cukorral itták a kávét, legalábbis ha naponta 1,5-3,5 csészével ittak. Kevésbé volt egyértelmű a tendencia azoknál, akik mesterséges édesítőt használtak.

A tanulmány azonban csak egyszer kérdezte a résztvevőket a kávézási szokásaikról, és önbevalláson alapultak az adatok. A cukros kávét fogyasztók többsége egyetlen kanállal tett a csészéjébe – ami azt jelenti, hogy nem tudni, az eredmények hasonlóak lennének-e magas cukortartalmú kávékészítményeknél is.

Naveed Sattar, a Glasgow-i Egyetem belgyógyász professzora - aki nem vett részt a kutatásban – azt mondta, a kávéivók lehet, hogy általában jobb módúak és egészségesebben élnek. Mint megjegyezte, nincs meggyőződve arról, hogy egy megfigyelésen alapuló tanulmány képes lenne az ilyen tényezőket is figyelembe venni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés