
Fotó: Kristó Róbert
Erőss Zsolt, a legeredményesebb magyar hegymászó halálának első évfordulóján tartottak megemlékezést kedden Csíkszeredában a róla elnevezett városi sportcsarnok előterében.
2014. május 21., 19:432014. május 21., 19:43
„Ismételten azt mondhatom, sajnálom, hogy a városi sportcsarnok Erőss Zsolt nevét viseli, erre még hoszszú ideig várhattunk volna” – mondta Ráduly Róbert Kálmán, a város polgármestere, arra utalva, hogy a Hópárducként ismert hegymászó halála okán döntöttek a sportlétesítmény névadása mellett.
„Fejet hajtunk Erőss Zsolt emléke előtt, aki a székelység nemes fia volt, aki megmutatta, hogy a Székelyföld és Magyarország összetartozik, és ez egyfajta irányt ad számunkra a hétköznapokban” – tette hozzá Ráduly.
„Szomorú nap a mai. Szomorú, hogy ebből az alkalomból kellett összegyűlnünk. Erőss Zsolt életében kapocs volt az anyaország és Székelyföld között, halála után is megmarad példaképnek: Magyarországon székely példaképnek, itt Székelyföldön székely magyar példaképnek. Kevés olyan ember van a mai világban, aki ennyire hiteles tudott lenni: amit ő elképzelt, azt véghez is vitte, kiállt álláspontja mellett, és következetesen végigvitte azt, amit élete céljául tűzött ki. Annak ellenére, hogy az élete tragédiával végződött, holtában is összekötő kapocs maradt a magyarok és a székelyek között” – fogalmazott a rendezvényen Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület vezetője, Erőss egykori padtársa, Dezső László is megemlékezett a Hópárducról. „Pontosan egy évvel ezelőtt értesültünk arról, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter elérte a Kancsendzönga csúcsát. Sajnos örömünk nem tarthatott sokáig, mert ereszkedés közben eltűntek. Hittünk a csodában, reméltük, hogy nem igazak a Himalája felől érkező hírek. Azt érezzük azóta is, hogy Zsolt szellemisége közöttünk van” – mondta Dezső László.
Erőss Zsolt tavaly május 21-én tűnt el a Himalájában található 8586 méter magas Kancsendzönga csúcstámadása után társával, a 26 éves gyöngyösi hegymászóval, Kiss Péterrel együtt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!