Magyarországról, Ausztriából és az ország több településéről érkeznek kovácsok Sepsiszentgyörgyre a II. Nemzetközi Kovácstalálkozra, amelyet Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala szervez szeptember 4–7. között, a Hagyomány Éve keretében a Park Hotel udvarán.
2015. augusztus 31., 23:122015. augusztus 31., 23:12
A rendezvény ötletgazdája, Nagy György olaszteleki kovácsmester elmondta, Európa több városában hagyománya van a kovácstalálkozóknak, ezt próbálják Háromszéken is meghonosítani az országban egyedülálló rendezvénnyel, amelynek első kiadására 2013-ban került sor.
Az olaszteleki mester abban bízik, hogy a hagyományos kovácsmesterség népszerűsítése, a nemzetközi tapasztalatcsere mellett a közönség jól szórakozik majd, és meg tudják mutatni az érdeklődőknek a valódi kovácsolás és a „kovácsolt” jelleg közti különbséget. Idén gazdag programmal készülnek a szervezők, 25 kovácsmester saját készítésű tárgyából, több mint 100 alkotásból nyílik kiállítás, emellett alkotói versenyt hirdettek és szakmai konferenciára is sor kerül.
A fegyver-, szerszám- és díszműkovácsok több bemutatót is tartanak, a hagyományos, tűzzel hevített fém kovácsolását mutatják be, a közönség láthat többek között késpenge kovácsolást és sportlópatkolást is. Az idei versenyre két tárggyal nevezhetnek a kovácsok: az otthoni műhelyben készült, négy szerszámmal rendelkező kandalló-szett mellé, helyben és szintén saját szerszámmal kell megmunkálniuk egy, a szervezők által meghatározott tárgyat.
Gazda Enikő néprajzos, a rendezvény szakmai segítője szerint az alkotások elbírásában a hagyományos kovácstechnikák alkalmazását, a díszítő motívumok igényességét, a művészi értéket és a két munka stílusának azonosságát is figyelembe veszi a szakmai bizottság.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!