2012. január 13., 09:522012. január 13., 09:52
Kim 17 éves országvezetése alatt jelentős mértékben fejlesztették a hadsereget, atomfegyverprogramot és egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta fejlesztését indították el.
Phenjan bejelentette azt is, hogy Kim bebalzsamozott teste ugyanúgy a Kumszuszan-emlékpalotában, „a dzsucse szent templomában” lesz állandó jelleggel kiállítva, mint apjáé, az államalapító Kim Ir Szené – jelentette csütörtökön az állami média a kormányzó kommunista párt közleményét idézve. A dzsucse a marxizmust, a szélsőséges nacionalizmust és a nemzeti önellátást ötvöző észak-koreai ideológia.
A közlemény szerint Kim Dzsong Il „a párt örökös vezetője” lett. Kim Ir Szen az ország „örökös elnöke”, ezért nem nevezték elnöknek a fiát. Ezenkívül elhatározta a phenjani vezetés, hogy Kim Dzsong Il számos szobrát és portréját kiállítja országszerte, és tornyokat építenek az emlékére. Ezekkel akarják erősíteni személyi kultuszát, és segíteni azt, hogy örököse, harmadik fia, Kim Dzsong Un méltón elfoglalhassa helyét a társadalom csúcsán. Kim Ir Szen portréiból és szobraiból már számtalan van az országban, valamint van több mint 3000 „örökélet-torony” is, amelyek jelzik az államalapító „istenségét”.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.
Szabadidős, közösségi rendezvényei révén több mint 5100 résztvevő számára biztosított életre szóló élményeket 2025-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári tagszervezete. Kismihály Boglárka irodavezető a sikeres túrákról, a 2026-os tervekről beszélt.
A Tokos zenekar hagyományos újévi koncertje idén több szempontból is ünnepibb lesz a megszokottnál: a kolozsvári népzenei együttes 15. születésnapját ünnepli, valamint Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójáról is megemlékezik.
Január, az évkezdet sokak számára az újrakezdések hónapja: vannak, akik ekkor döntik el, hogy lefogynak, abbahagyják a szenvedélyüket, megváltoztatják viselkedésük egyes szegmenseit vagy éppen az életvitelüket.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.