
Bakonyi Péter és Mikulás Ferenc a Lakiteleken tartott sajtótájékoztatón
Fotó: MTI/Ujvári Sándor
A Duna Televízió szeptember 19-én, vasárnap este mutatja be a kecskeméti rajzfilmstúdió Arany János elbeszélő költeményéből készült legújabb alkotását, a Toldi animációs sorozat első részeit – jelentették be pénteken a Lakitelek Népfőiskolán.
2021. augusztus 13., 14:522021. augusztus 13., 14:52
Bakonyi Péter, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Gyermek, Ifjúsági és Film Főszerkesztőségének főszerkesztője elmondta: a közmédia alapvető missziója, hogy a kultúrát, az irodalmat közvetítse. Hangsúlyozta: nagy büszkeség, hogy ez a sorozat a Duna Televízió képernyőjére kerül, hiszen
A főszerkesztő szerint a legkisebbek, a középkorúak és az idősebbek is együtt ülhetnek a képernyő elé, a Toldi minden generáció számára egyaránt tartogat mondanivalót. A nagyközönség a sorozatot hat vasárnap este nézheti majd a Duna Televízión, első alkalommal három, majd öt héten át két-két rész lesz látható – tette hozzá Bakonyi Péter.
Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a Kecskemétfilm Kft. igazgatója kiemelte: nagy ajándék a kecskeméti rajzfilmstúdiónak, hogy az idei, ötvenéves évfordulójukra elkészült a Toldi animációs sorozat a közelmúltban elhunyt Jankovics Marcell rendezésében.
Emlékeztetett, a film az Arany János-emlékévhez kapcsolódva az MTVA pályázatának keretében és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatási összegből valósult meg a Kecskemétfilm Kft. műhelyében.
Az igazgató szerint a film különlegessége, hogy egyedi, kézzel rajzolt technikával készült, ami ma is értékálló minőséget képvisel. Jankovics Marcell rendező arra törekedett, hogy mindenki által „fogyasztható” legyen a sorozat, ezért karakteranimációval készült, vagyis valósághoz közel állóak a figurák, a hátterek és a helyszínek, illetve a cselekmények, a mozgás szintén – fogalmazott Mikulás Ferenc.
Mint elhangzott: az animációs sorozat kétféle képi megjelenítésében a rajzfim jelenetei mellett feltűnő Manesse-kódex stílusú képek jellegzetessége, hogy a gondolatfelhő keretében látottak nem a filmi valóság, hanem hősök képzelődése.
A jelenleg is zajló KAFF igazgatója azt is elárulta: a kezdetektől az volt a céljuk, hogy Arany János elbeszélő költeményéből a televíziós sorozat mellett egy egész estés film is készüljön. A tervek szerint a Toldi moziváltozata a májusban elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező és grafikus születésnapjára, 2022 októberére készül el.
A Toldi animációs filmsorozat előhangja és az első két, tízperces része szeptember 19-én, vasárnap 19 óra 40 perctől lesz látható a közmédia csatornáján. Az eseményen közölték azt is, hogy a sorozat honlapja már működik, további információk a mediaklikk.hu/toldi weboldalon érhetők el.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.
szóljon hozzá!