Hirdetés

A Dózsa 1514 Gyergyószárhegyen

Töredékeket mutat be a csíkszeredai Role zenekar a Dózsa 1514 című rockdrámából szombaton este nyolc órától a gyergyószárhegyi Tatárdombon. 

Péter Beáta

2014. szeptember 11., 18:162014. szeptember 11., 18:16

A produkció közel száz személy közreműködésével valósul meg, Gubcsi Lajos szövegkönyvére Nagy Tivadar, a Role vezetője írt zenét. A bemutatón fellép egy kisebb kórus, a csíkszentkirályi Vadrózsa Néptáncegyüttes, a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes és több meghívott előadó.

\"Tavaly májusban keresett meg Gubcsi Lajos a szövegkönyvvel, kicsit átírtuk, pörgőbbé tettük, mozgalmasabbá. Sok-sok munka után kiderült, hogy nem lesz hozzá anyagi hátterünk. Tudtuk, hogy sok társulat készül Magyarországon a Dózsa emlékévre nagy lélegzetű művekkel, ezért félretettük. Aztán tavasszal kiderült, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem Dózsa emlékév lesz, hogy szinte mindenki félretette az ilyen műveket. Akkor úgy gondoltuk, hogy nekivágunk ismét, mert mindig szembe szoktunk menni az árral\" - számolt be Nagy Tivadar az előzményekről.

Elmondta, nemrég felmerült az ötlet, hogy a szeptember 13-ai, az 1685-ös tatárbetörésre emlékező ünnepséghez kapcsolják a Dózsa bemutatóját. “Egyértelmű volt, hogy ennyi idő alatt nem lehet semmiképpen egy rockdrámát színre vinni, így most egy koncert keretében mutatjuk meg az erősebb momentumokat, és adunk egy kis ízelítőt a műből. És hátha támogatót is találunk arra, hogy a nagy volumenű művet bemutassuk. Az a jó, hogy rengeteg művész kolléga akadt, akikkel ilyen rövid idő alatt is bele tudtunk vágni\" - mutatott rá a zenekarvezető.

Nagy Tivadar szerint mindamellett, hogy ezúttal töredékeket mutatnak be a rockdrámából, a koncert betekintést nyújt abba is, hogy milyen lehetne a produkció, ha az eredeti elképzelés szerinti közel ötszáz fellépő lépne a színpadra.

A szombaton bemutatandó produkció koreográfusa Kósa Gabriella és Kelemen Szilveszter. Dózsa György szerepében Bilaus András látható, Dózsa anyját Bodor Emese, Dózsa kedvesét Sántha Zsuzsanna, Dózsa Gergelyt Veress Albert, Lőrinc papot Bene Zoltán alakítja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés