
Bár több európai országban – mostantól Romániában is – dohányzási korlátozás van érvényben, ettől függetlenül mindenhol továbbra is működnek a pipaklubok, országos versenyeket, bajnokságokat rendeznek.
2016. január 28., 12:292016. január 28., 12:29
A székelyudvarhelyi Polgári Pipaklub is működni fog, ha másképp nem, akkor egyik baráttól a másikig vándorolva füstölnek – mondta el a klub alapítója, Orosz-Pál Levente. Az éves helyi bajnokságot is meg fogják rendezni május 21-én, más országok mintájára dohánytermék-bemutatóval kötik össze az eseményt.
Székelyudvarhelyen 14 éve működik a tíz állandó tagot számláló Polgári Pipaklub, alapítója az 1990-es évek közepén egy szekszárdi rockfesztiválon ismerkedett meg egy ottani pipással, akkor kapott kedvet a füstöléshez. Soha nem dohányzott, azonban megtetszett neki a pipázási ceremónia és a dohány illata, a pipázás azóta hobbijává vált. Ma már legalább száz különböző típusú pipát birtokol.
Az alapító elmondta, 2003-ban szervezték meg az első udvarhelyszéki lassúsági pipaszívó versenyt, azóta évente tartanak helyi vetélkedőket, amelyeken magyarországi csapatok is részt vesznek. Mindenki azonos eséllyel indul, ugyanolyan egyenes szárú, biliárdnak nevezett, új pipát, három gramm dán dohányt, két szál gyufát, papírt és fatömködőt kap. A versenyzőknek öt perc áll rendelkezésükre, hogy felkészüljenek, és a pipát megtömjék dohánnyal. Az nyer, aki a leghoszszabb ideig képes füstöt előcsalogatni pipájából.
„Akad, aki állandóan jól teljesít, mások eltaktikázzák\" – mondta a klub vezetője. A klub tagjai 2003-ban részt vettek a magyarországi országos lassúsági pipaszívó bajnokságon, ahol a Magyar Pipaszövetség elnökével megbeszélték a legközelebbi világbajnokságon való részvétel lehetőségét. Ennek eredményeként már a következő évben kiutaztak a Lengyelországban rendezett világbajnokságra, és azóta magyar színekben versenyeznek a nemzetközi megmérettetéseken.
A közel ötszáz résztvevő egyénileg vagy maximum ötfős csapatokban versenyez, a csapatoknál a legjobb három versenyző összesített ideje határozza meg az eredményt.
A Polgári Pipaklub tagjai számára nem a verseny a fontos elsősorban, hanem a kapcsolatápolás és új pipások megismerése – mondta Orosz-Pál Levente, aki pár éve Szigetváron 1 óra 58 percet füstölt, versenyen ez volt eddigi legjobb egyéni eredménye.
„Mindenkinek megvan a saját értékrendje. Van, aki élvezetből pöfékel, van, aki szereti az ezzel járó feltűnést, és akadnak versenydohányosok. Pipaklubunk tagjai jobbára élvezetből pöfékelnek\" – mondta a klubvezető. Arra a kérdésre, hogy a pipázás mennyire egészségromboló hobbi, azt válaszolta, mivel a pipafüstöt nem szívják tüdőre és jó minőségű dohányt használnak, ugyanakkor versenyen kívül aktív szénszűrőt alkalmaznak, a cigarettázóknál jóval kevésbé károsítják saját, és környezetük egészségét.
Romániában egyébként csak Székelyudvarhelyen és Bukarestben működik pipaklub. A fővárosban két éve létrejött csapat már külföldi versenyeken is képviselte Romániát. A bajnokságokat őszszel tartják, egyik évben Európa-bajnokságot, másik évben világbajnokságot rendeznek. Idén októberben Szlovákia lesz a világverseny házigazdája.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!