– Az interneten, magazinokban gyakran találkozunk ezekkel a jól hangzó fogalmakkal: stíluskutató, stílustanácsadó, divatszakértő. Mit fednek ezek a kifejezések?

– Ez három külön szakma. A divatkutatás úgy, ahogyan én és az úgynevezett „fashion studies” területe használjuk, arra vonatkozik, hogy a társadalomtudományok általában miként tudják megérteni az öltözködéskultúrát, a divatot és a stílust mint kulturális jelenségeket. Viszont van a stílustanácsadói szakma, és annak a szakértőnek a tudását értjük alatta, aki ruhák által juttatja érvényre az egyént, segít neki, hogy ruhák által juttassa kifejezésre vágyott énképét. És van olyan is, hogy valaki divatszakértő, vagyis a divatot mint iparágat, az azon belüli trendeket, márkaépítési lehetőségeket ismeri, és ezt a tudását ülteti gyakorlatba. Én alapvetően divat iránt érdeklődő kultúrakutatónak tartom magam, de azért ebben az is benne van, hogy van elképzelésem arról, milyen irányba tart a piac, mik a piaci és öltözködésbeli trendek.
 
– És mit jelent egyáltalán az a szó, hogy stílus? Egy parfüm illatát, a divat trendjeit követő egyént, netán az egyéniséget? Mi határozza meg mindezt?

– A stílus jelentését úgy lehet a legjobban megérteni, ha mellé teszünk két másik fogalmat, az eleganciát és a divatot. Aki elegáns, az a társadalmi elvárásoknak megfelelően néz ki jól, sikeresen, tökéletesen. Aki divatos, az követi a trendeket, és azok függvényében öltözik. Kicsit azt mondja magáról, az újdonsággal való lépéstartás, illetve annak kifejezése, hogy ezekre a cuccokra neki van pénze, fontosabb, mint egyéniségének a megmutatása. A stílusosságot arra az emberre használjuk, aki érti önmagát, jól kommunikálja a saját egyéniségéről szóló üzenetét a kinézete segítségével. A parfüm benne lehet, de annyi minden más is: az például, hogy milyen kulturális termékekre utalunk a ruháink által: filmekre, zenei stílusra, (szub)kultúrákra.

– Mit gondol, mennyire kell követnünk a divatot? Vagy inkább az a jó, ha a saját képünkre szabjuk? Egyáltalán hol a határ a nyájszellem és az egyén stílusa között?

– Alapszabály, hogy szabd a saját képedre. Másként nem megy. Annyira zavaró, amikor valakin egy szezon divatos darabjai közül 2-3 is feltűnik. Egyre inkább meghaladott az az elképzelés, hogy a divatot követni kellene. Ha nem másért, már csak azért is, mert a fenntartható divat térhódítása a gondosan megválasztott alapdarabokra, az úgynevezett kapszulagardróbra fekteti a hangsúlyt. Tartós, szép, jó és hozzánk találó ruhákat érdemes vásárolnunk. Akkor, amikor a körülöttünk levő „fast fashion” kínálat mindent biztosít, csak épp a tartósat, szépet, jót nem. (A fast fashion kifejezés arra a folyamatra utal, hogy a ruhadarabok tervezési és a kivitelezési folyamata gyorsabban és kevésbé költségesen zajlik le annak érdekében, hogy az aktuális trendekhez igazodó öltözékek megfizethető összegért kerüljenek a boltok polcaira – szerk. megj.) Tehát alaposan körül kell nézni és gondosan ki kell alakítani az öltözködési stratégiánkat. Érdemes visszatérni a házi, klasszikus gyártáshoz, a varrónőhöz, a helyi tervezőkhöz és piacokhoz.

– Hogyan látja, mi jellemző az erdélyi magyarok öltözködésére, stílusára, divatszokásaira? Miként azonosulnak a divattal, vagy miként nem alkalmazkodnak hozzá?

– Mindig megállapítom, hogy az erdélyi magyarok nem követik a divatot. Kultúrtörténetileg bonyolult folyamat ez, mert az is mögötte van, hogy a divat értékes voltát a mi kultúránk nem ismerte fel. De nemcsak a divat van ebben a helyzetben, a televízióról sem hittük el például, hogy lehet kulturális rendeltetése. Az erdélyi magyarok a tartós, funkcionális darabokban hisznek, hegymászó szerkóra, sportruházatra költenek.
 
– Milyen különbségek észlelhetőek a nőknél, a férfiaknál öltözködés terén?

– Ez ismét csak kulturális adottság, hogy mi, erdélyi – és nemcsak – magyarok a divatot a nők dolgának tartjuk. Pedig a 19. század előtt a divat éppen annyira volt a férfiak dolga, mint a nőké, sőt bizonyos értelemben inkább a férfiak dolga volt. Erdélyben még mindig bevettnek érzem azt a meggyőződést, hogy a férfiakkal szemben annyit várunk el: korrektül öltözzenek, ami kizárja az ápolatlan külsőt és az excentrikus darabokat egyaránt. Illetve az is erős elvárás, hogy a nők – főként alkalmakkor – igyekezzenek nőiesen kinézni. Pedig az „androgün” külső öltözet a mai öltözködéskultúrában nagyon elterjedt.

– Sokszor hallani mostanában azt is, hogy a férfiaknál megfigyelhető egyfajta „elnőiesedés” nőknél pedig a „férfiasodás”. Hogyan látja ezt a divatszakértő?

– Mindig is nagyon hittem a nemek közötti egyenlőségben, sőt radikálisan. Ahogy korábban is jeleztem, a kortárs tervezőknél erősen megfigyelhető a nemek öltözködési kódjainak közelítése. Ha azt mondjuk, elnőiesedés/elférfiasodás, azzal már azt is mondjuk, hogy az az igazi, amikor még a férfiak nem nőiesedtek el, a nők nem férfiasodtak el. Ez a rossz kiindulópont. Sok olyan férfiismerősöm van, akiknél az öltözködés a magukról való beszéd fontos eszköze egy olyan kultúrában, ahol a nőknek van inkább joguk önmagukról beszélni. Az öltözködés adhat szabadságot. Nekem például férfinadrágban tanítani nagyon jó érzés: mintha felvenném általa azokat a szerepeket, amelyeket olyan sokáig csak férfiak tölthettek be. Én hordom a nadrágot. Egyébként az én életemben – és szerintem sokak életében – a divat jóval több, mint kiegészítő. Kulturális állásfoglalás. A ruhákkal nagyon gyorsan tudunk üzenni másoknak a számunkra fontos értékekről, a dolgokhoz való hozzáállásunkról. Csak persze ehhez az kell, hogy a másik értse is, amit üzenünk. Az öltözködés hihetetlenül jó játék, amit minden reggel el lehet játszani: milyen képet rakunk össze magunkról reggel? Hogyan mutatjuk meg az aznapi hangulatunkat, terveinket az összeállításunkkal? Nekem a nehezebb napokon a reggeli öltözet kialakítása az „én-idő”: nagyon sok energiát ad.
 
– Mi lesz a 2018/2019-es téli divat, és milyen trendek várhatóak 2019-re?

– Sokat emlegetik ma a divatiparban, hogy trendekről lassan nincs értelme beszélni: túl gyorsan változnak a trendek, a kollekciók túl hamar válnak elérhetővé. És hozzánk is eljutnak: a fast fashion márkák kínálatában ugyanis ezek nálunk is megjelennek. Néhány elemet nyilván ki lehet emelni, de a fenntarthatóság és megbízható minőség szempont marad. Divatos például az állatminták teljes palettája a leopárdmintától a zebracsíkig és kígyómintáig. Ehhez kapcsolódóan a western elemei szintén hódítanak a kalapokkal, csizmákkal, rojtos darabokkal, kockás ingekkel. A természetes inspirációk mellett erős ellenpontként jelennek meg a neonszínek, csillámló felületek (akár az előbbi trenddel kombinálva) és a túlméretezett, nem természetes formák: mindez a nyolcvanas évek formavilágából inspirálódik. Én nagyon örülök ennek a trendnek: a nyolcvanas években nőttem fel, imádom a széles vállú darabokat, mosott, magas derekú farmereket. Kicsit a hetvenes évek is velünk marad még: fodros ruhák, ingruhák formájában. Amit viszont nem tudom, hogy át fogunk-e venni, az a báránybőr kabátok divatja. Az én gyerekkoromban annyira elterjedt volt ez a műfaj, talán túl közel van hozzánk, még benne a szekrényeinkben, a szüleink fiatalkori képein. Szóval egyszerre látszik a nagyon természetes és a nagyon mesterséges formák, színek, szabásvonalak iránti igény. Valahogy úgy mondanám, hogy egyszerre lehetünk tehenészlányok-fiúk és „gumicukrok” ezen a télen. Ha követjük a trendeket.

Tőkés Hunor