Hirdetés

A Dal: nem plágium az Úgy fáj, tovább versenyez

Tovább versenyezhet az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyében, A Dal című showműsorban a Radics Gigi által előadott Úgy fáj című produkció, amelyet az elmúlt napokban plágiumgyanúval illettek - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap sajtóirodája.

2013. február 28., 13:482013. február 28., 13:48

A Dal című verseny döntőjét szombaton tartják, Radics Gigi egyike annak a nyolc előadónak, aki bejutott a fináléba. Az énekesnő által előadott dallal kapcsolatban sajtóhírekben felmerült, hogy egy román énekesnő, Paula Seling Timpul című számáról koppinthatták. Az MTVA az elmúlt 48 órában szakértő bevonásával alaposan kivizsgálta az ügyet és mindezek alapján döntött Radics Gigi további versenyzése mellett.

„Az MTVA által felkért zenei szakértő, Victor Máté állásfoglalása és a román énekesnő menedzsmentjének véleménye alapján az MTVA és A Dal zsűrije azt a döntést hozta, hogy a Radics Gigi által előadott Úgy fáj című dal továbbra is versenyben marad” - olvasható a közleményben.

Az összegzés idézi Victor Mátét, az ilyen ügyekben véleményt hozó Szerzői Jogi Szakértő Testület által is sokszor felkért szakértőt, aki összehasonlította a két számot. „A két dal szerkezete, kompozíciós felépítése, hangszerelése nem mutat semmi hasonlóságot. Hasonlóság csak egyetlen elemben fedezhető fel, a refrén első négy ütemének dallamában. […] Szándékos másolást semmiképp sem feltételeznék, mivel mindösszesen 3, illetve 4 hangot használó, igen egyszerű, patronszerű motívumokról van szó. Ilyen kevés hang esetében - különösen egy ilyen, zenei közhelyeket szívesen használó műfajban - a hasonló fordulatok születésének matematikai valószínűsége is hatványozott” - írta véleményében a neves zeneszerző.

Victor Máté szerint „ilyenek könnyen megszülethetnek bárkinek az agyában, anélkül, hogy a szerzők ismernék egymás munkásságát. S mivel a hasonlóság mindössze két ütemben (s annak ismétlésében) érezhető, és mivel azon belül is vannak azért eltérések, a dolgot a véletlennek tulajdonítom”.

A Dal című showműsor szombati döntőjében nyolc produkciót láthat a közönség: előadja dalát Kállay-Saunders András, Rácz Gergő, Cserpes Laura, Keresztes Ildikó, Vastag Tamás, Radics Gigi, ByeAlex, valamint az Agárdi Szilvia-Pál Dénes duó. A Dal győztese képviseli Magyarországot az idei, 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmőben.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés