Hirdetés

A Brădet cég alkalmazottainál is kimutatták az E. coli-fertőzést

A Lactate Brădet tejtermékeket gyártó Curte de Argeş-i vállalat hét alkalmazottjánál, valamint egyik szállítójánal is kimutatták a hemolitikus urémiás szindrómát okozó E. coli-baktériumfertőzést – közölte az Argeş megyei egészségügyi igazgatóság, amely 19 személyt vizsgált meg.

Kiss Judit

2016. március 16., 16:232016. március 16., 16:23

Az igazgatóság szóvivője azt mondta, értesítették az egészségügyi minisztériumot is a fejleményekről. Marius Badea, a cég vezetője szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a „cég egyik dolgozója sem beteg\", és hogy a gyárból vett minták eredményei mind negatívak lettek, a hét, E. coli-baktériummal fertőzött alkalmazott közül egyik sem dolgozott a túróval.

Badea kedden azt nyilatkozta, hogy az igazgatóság értesítése szerint az alkalmazottak 70 százaléka hordozza az E. coli-baktériumot, de nem szorulnak orvosi kezelésre. Az Argeş megyei prefektus szerint március 11-én közölték a prefektúrával, a vállalat dolgozói megfertőződtek a baktériummal.

„A leleteket természetesen elküldték az egészségügyi minisztériumnak, hogy megállapítsa, ugyanez a baktériumtörzs fertőzte-e meg a súlyos veseelégtelenséget okozó hemolitikus urémiás szindrómával a közelmúltban kórházba került kisgyerekeket\" – mondta Cristian Soare prefektus.

Szerdán egy 14 hónapos gyerek került hemolitikus urémiás szindrómával a bukaresti Marie Curie-kórházba, ahol jelenleg négy gyereket kezelnek ilyen tünetekkel – közölte Mihaela Bălgrădean, az intézmény nefrológiai osztályának vezetője.

Újabb tömeges ételmérgezés

Tizenhét Buzău megyei diákot szállítottak szerdán kórházba ételmérgezés miatt. A joiţai gyerekeket, akik az iskolában joghurtot fogyasztottak, majd rosszul lettek, hányás és hasmenés miatt a Râmnicu Sărat-i kórházba szállították.

A Buzău megyei közegészségügyi igazgatóság közlése szerint egyelőre nem tisztázott, hogy a diákok az iskolai tej-kifli program keretében kapták-e a joghurtot, de a termékből mintát vesznek, hogy kiderítsék, mi okozta a fertőzést. Az elmúlt hetekben egyébként több iskolából kerültek kórházba gyerekek, mivel romlott élelmiszert fogyasztottak a tej-kifli program keretében.

Szintén hemolitikus urémiás szindrómával került az olaszországi Firenze egyik kórházába kedden egy 14 hónapos romániai gyerek, aki a Brădet tejfeldolgozó cég által gyártott sajtot fogyasztott – írta a La Repubblica című lap cikke. A firenzei orvosok szerint a hemolitikus urémiás szindrómát az Escherichia coli-baktérium okozta. Az élelmiszerbiztonsági hatóságok azonnal epidemiológiai vizsgálatokat rendeltek el Firenze környékén, mivel azt gyanítják, hogy Romániából származó tejtermékek okozták a fertőzést.

Argeș megyében 42 kisbaba került kórházba véres hasmenést és veseelégtelenséget okozó baktériumfertőzéssel, hárman közülük életüket vesztették. Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter korábban közölte, hogy több Argeş megyei kisbaba megbetegedését az okozta, hogy Brădet termékeket fogyasztottak.

Később a miniszter azt mondta, hogy nincsen kapcsolat az Argeş megyei babák megbetegedése és a Brădet termékek fogyasztása között. A Brădet tulajdonosa, Marius Badea sajtótájékoztatón bejelentette, hogy cége hírnevét megtépázták, vállalkozása megbukott, és hogy bezárja gyárát. Az egészségügyi minisztérium szerint megtörténhet, hogy a gyár bezásárásával életeket mentenek meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés