Hirdetés

Jön az újabb Zimmer Feri

December elejétől látható a magyarországi mozikban a Zimmer Feri 2. Tímár Péter új filmjében a Fikász család ezúttal a kastélyszállók világában próbál szerencsét. Tímár Péter éjt nappallá téve dolgozott az utóbbi másfél hónapban, hogy a közönség még idén megtudja, sikerül-e a Fikász család legújabb vendéglátóipari vállalkozása.

2010. november 03., 10:172010. november 03., 10:17

A végéhez közelítenek a  nagy sikerű kultuszfilm második részének utómunkálatai, már csak az utolsó simítások vannak hátra. Tímár Péter a forgatás után pihenés nélkül azonnal belevetette magát a munkába. A rendező az elmúlt másfél hónapban szinte nem is aludt, gőzerővel dolgozott a film utómunkálatain, hogy a nézők még ebben az évben megnézhessék a Fikász család legújabb kalandját.

„A tébolyhoz hasonlítanám azt az időszakot, amelyen túl vagyok. Reggeltől estig folyamatosan dolgoztam a nyersanyagon, ám most már el kell engednem a filmet” – árulta el a rendező, aki saját bevallása szerint sohasem nézi meg elkészült filmjeit, hiszen akkor is csak az járna a fejében, mit hogyan kellett volna másképpen vágni.

A Zimmer Feri 2 csupán annyiban tekinthető az 1998-as film folytatásának, hogy ugyanarról a családról van szó, akik annak idején a balatoni vendéglátásból szerettek volna meggazdagodni, ám most igyekeznek haladni a korral és a kastélyszállók világában próbálnak szerencsét. Tímár Péter hangsúlyozza, teljesen más történetről van szó, ahogyan ő is nagyon sokat változott a Zimmer Feri első része óta eltelt tizenkét évben.

Az első film – amelynek főbb szerepeit Reviczky Gábor, Pogány Judit, Szarvas József, Nagy Natália játszotta – történetének helyszíne egy balatoni üdülő, amelyet Fikász Ferenc ötvenéves vállalkozó hatalmas adósságot nyakába véve kibérel. Terve szerint őszre kifizeti az adósságot és lerakja családja boldogulásának alapjait. Természetesnek veszi, hogy ennek a célnak az eléréséhez minden eszközt alkalmaznia kell: méregdrágán adja ki a szobákat, vizezi a sört, romlott húsból főz, földet kever a kávéhoz.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés